Egymilliárd dollár
Olekszandr Daniljuk ukrán pénzügyminiszter csütörtökön azt mondta, hogy miután aláírják a memorandumot, rá közel két hétre az IMF igazgatótanácsa elé kerülhet a hitelfolyósítás engedélyezése.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]
Gery Rice, az IMF szóvivője egy hete azt mondta, hogy az IMF vezetői „heteken belül” rábólintanak a mintegy 1 milliárd dollár körüli hitelrészlet folyósítására.
Ukrajna fő hitelezője a Nemzetközi Valutalap (IMF), amely 2015 márciusában 17,5 milliárd dolláros hitelt hagyott jóvá Kijevnek négy évre. Ukrajna utoljára tavaly szeptemberben kapott hitelrészletet az IMF-től, az összeg akkor 1 milliárd dollár volt.
Ukrajna máshonnan is kap támogatást, például az elmúlt két évben az Egyesült Államok 2 milliárd dollár értékben nyújtott pénzügyi garanciát az országnak. Az ukrán jegybank azzal számol, hogy Ukrajna idén az IMF-től és az Európai Uniótól összesen 6 milliárd dollárnyi támogatást kap.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Az ukrán jegybank és az alapkamat
Az ukrán központi bank 14 százalékon tartotta az alapkamatot csütörtökön, ezzel a kamatszint október óta nem változott.
A jegybank csütörtöki közleménye rámutatott arra, hogy felerősödött az inflációs nyomás kockázata részben az ország keleti, ipari térségét sújtó fegyveres konfliktus kiéleződése miatt.
A februári infláció 12,6 százalék volt a januári 9,1 százalék után.
Az ukrán központi bank 2015 márciusában az addigi 19,5 százalékról 30 százalékra emelte az alapkamatot. Tavaly az alapkamat 22 százalékról a jelenleg is érvényes 14 százalékra csökkent, miközben a fogyasztói áremelkedés a 2015 végi 43 százalékról tavaly decemberre 12 százalékra mérséklődött.