A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,35 százalékos emelkedéssel 1256,96 ponton, idei második legmagasabb szintjén zárt.
Beárazták a piacok a Fed döntést
A befektetők úgy érzik, az utóbbi hetekben-napokban nagyjából beárazták az amerikai szövetségi tartalékbankrendszertől (Fed) szerda estére várt döntést. A többségi vélemény szerint a Fed bizonyára szűkíti mennyiségi enyhítő programját, de csak kissé, összhangban azzal, hogy megindult a gazdasági növekedés, de gyengébb, bizonytalanabb a korábban vártnál.
Ez az elképzelés – vagyis, hogy belátható ideig egyszerre lesz növekedés is, meg központi banki támogatás is, legfeljebb mindkettő kicsit kisebb a régebbi várakozásoknál – elegendő volt ahhoz, hogy a bizakodóbb piacok enyhe emelkedőre váltsanak, akár rekorddöntésre is vállalkozzanak – meglehetősen szokatlanul egy Fed-döntés előtti délután.
Növelte a bizalmat a Fed óvatossága iránt az adatsor arról, hogy a múlt hónapban a vártnál kevésbé bővült az újlakás-építés az Egyesült Államokban, és a vártnál jobban ritkult az építési engedélyek kiadása. Ellenben a múlt héten megsokasodtak a jelzálogkölcsön-igénylések, miután öt héten át csökkentek közel ötéves mélypontra, ugyanis a piaci kamatok lejjebb szálltak az előző héten elért idei csúcsról.
Jó hír volt, egyszersmind óvatosságra intő az is, hogy a szerdán megjelent statisztika szerint az euróövezetben júliusban már negyedik hónapja nőtt az építőipar termelése, de éppen négy hónapja a leglassabban is.
Történelmi csúcson a DAX
A londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 11,35 pontos, 0,17 százalékos romlással 6558,82 ponton zárt. A frankfurti DAX-30 39,11 pontos, 0,45 százalékos többlettel 8636,06 ponton, három napon belül másodszor is új történelmi csúcson fejezte be a napot. Párizsban a CAC-40 24,89 ponttal, 0,60 százalékkal 4170,40 pontra erősödött. Ez idei csúcsa, és a legmagasabb 2008. szeptember 25. óta is.
A milánói FTSE MIB-40 0,30 százalékot, a madridi IBEX-35 0,78 százalékot, az athéni ASE tőzsdemutató 0,09 százalékot nyert.
Varsóban a WIG20 0,07 százalékkal 2363,78 pontra fogyatkozott, a Mol 1,18 százalékkal 230,80 zlotyra javult.
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,31 százalékkal, az S&P 500-as 0,23 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,19 százalékkal volt az előző záró alatt, csak a keddi nyereségek egy részét veszítve.
Tovább drágult a benzin
Az euró, 1,33 és 1,34 dollár között csaknem változatlanul, 0,05 százalékkal kevesebbet ért a bankközi piacon, mint kedd este. Svájci frankban, 1,24 frank alatt, szintén 0,05 százalékkal került kevesebbe.
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj estefelé hordónként (159 liter) 108,63 dollár volt, 64 centes napi árnyereséggel. A gázolaj ára tonnánként 2,50 dollárral 923,25 dollárra apadt, de a normál benzin gallononként (3,78 liter) 0,260 dollárral 2,6871 dollárra drágult az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.
Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1298,20 dollár volt a keddi késői 1311,30 dollár helyett azonnali szállításra Londonban, hűen jelezve a piaci várakozást, hogy a Fed-ösztönzés csökkenhet, habár csak kevéssé.
Mire érdemes figyelni csütörtökön?
Csütörtökön a brit kiskereskedelem augusztusi adata, az amerikai munkanélküliség múlt heti irányzata, az amerikai használt lakások augusztusi forgalma, az amerikai Conference Board kutatóintézet augusztusi konjunktúramutatója (leading indicators) és a Fed szeptemberi északkeleti üzleti teljesítménymutatója tarthat számot érdeklődésre.