Sötét mód ikon
2026 július 22
Töretlenül javul a fogyasztói bizalom

Töretlenül javul a fogyasztói bizalom

A GfK felmérése szerint a Fogyasztói Várakozások Indexe egy éve töretlenül növekszik, az idei harmadik negyedévben 7,1 ponttal emelkedett, szeptemberi értéke 203 pont. A megkérdezettek egyaránt jobbnak ítélték meg a háztartások és az ország gazdasági helyzetét. Az országot illetően a rövid távú, azaz az elkövetkező 12 hónapra vonatkozó várakozásokban következett be pozitív elmozdulás. A Vásárlási Hajlandóság Index 2012 szeptembere óta fokozatosan emelkedik, legutóbb több mint 12 ponttal nőtt, értéke szeptemberben 134 pont volt.

Bővülnie kell a fogyasztásnak

Kozák Ákos, a GfK Hungária igazgatója a közleményben kiemelte: a kedvező bizalmi indexeket és főleg a hangulat egy éve tartó javulását akkor lehet pozitívan értékelni, ha mindez a háztartások fogyasztásában is visszaköszön, ha a fogyasztás bővülése stabil és hosszú távú lesz.

Munkanélküliség, infláció

A munkanélküliség alakulásával kapcsolatos vélekedések 2013 szeptemberében hasonló képet mutatnak, mint az előző negyedévben: 35 százalék számít a munkanélküliség növekedésére a korábbi 39 százalékkal szemben.

Az inflációs várakozások sem változtak érdemben az előző negyedévhez képest, hiszen a lakosság túlnyomó része – tízből heten – továbbra is az árak emelkedésére számít.

Családi várakozások

A család anyagi körülményeinek megítélése 4 százalékponttal javult az előző negyedévhez képest: a júniusi 50 százalékról 43 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik rosszabbnak ítélik jelenlegi anyagi helyzetüket az egy évvel ezelőttinél.

A család reáljövedelmére vonatkozó várakozások továbbra is kedvezőtlenek: minden második megkérdezett azt valószínűsíti, hogy jövedelme az inflációnál kisebb mértékben növekedhet, vagyis reáljövedelme csökkenését prognosztizálja.

Hitelek, megtakarítások

A hitelfelvételi kedv sem lendült fel júniushoz képest, amikor is tízből hárman gondolták úgy, hogy nem alkalmas az idő kölcsön felvételére. Idén ősszel a lakosság 25 százaléka vélekedik hasonlóképpen, 68 százalékuk pedig saját bevallása szerint soha nem folyamodna hitelért szemben az előző időszakban mért 64 százalékkal.

A megtakarítások esetében a válaszadók 35 százaléka bizonytalan abban, hogy érdemes-e korábban tervezett vásárlásra felhasználnia megtakarításait, 19 százalékuk szerint pedig egyáltalán nem érdemes most nagyobb háztartási eszközt vásárolni – közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.