2024 október 12

„Több pénzt fogok keresni, mint miniszter koromban”

A francia sajtóban nagy visszhangot keltett a miniszter bejelentése, amely szerint új munkájával többet fog keresni, mint annak idején a kormányban.

A D8 elsősorban a déli műsorsávban, hétfőtől péntekig 12.15-től megszólaló „grandiózus” Le Grand 8 beszélgető műsorát kívánja a nézők számára kihagyhatatlan programmá változtatni. A „nagy nyolcas” profi műsorvezetője az elegáns Laurence Ferrari lesz, aki éveken át konferálta a legnagyobb kereskedelmi televízió, a TF1 esti híradóját. Több közismert és felette bőségesen honorált partnerre-segítőre számíthat az új adásban, köztük a volt miniszterre, akinek számára ez új szerep lesz.

Az előkelő „szereposztás” nem olcsó: a Télé 2 Semaines tévés magazin szerint a naponta szereplő sztárok keresete havonta akár 20 ezer euróra (mintegy 5,6 millió forintra) rúghat. A hetilap úgy értesült, hogy például Bachelot egy-egy napi műsorban való részvételéért 1000 eurót vihet haza.

Az internet felbolydult, sokakat felháborított a politikai pálya ilyesfajta kamatoztatása. Volt, aki megjegyezte, hogy a francia újságírók zöme csak a töredékét keresi annak, amire az egykori miniszter számíthat. Maga Bachelot úgy nyilatkozott, hogy majd a hónap végén számolja ki jövedelmét, mindenesetre felfedte, hogy „több pénzt fogok keresni, mint miniszter koromban”.

A Sarkozy-kormány miniszterei havonta mintegy 14 ezer euró bruttó fizetést kaptak. Mivel Francois Hollande saját választási ígéretének megfelelően a nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel 30 százalékkal csökkentette az államfő és a miniszterek fizetését, ma a francia elnök bruttó keresete sem haladja meg a 9940 eurót.

Az „újonc” tévésnek tekintett volt miniszter mellett Ferrari másik kiemelt segítő partnere Audrey Pulvar profi tévészemélyiség, az Inrockuptibles című kulturális magazin vezetője lesz, aki többek között egy közszolgálati csatorna hetente egyszer jelentkező esti beszélgető műsorában lett ismert politikai riporterként, interjúkészítőként.

Az utóbbit sokan nem tartják összeegyeztethetőnek azzal, hogy a csinos fekete bőrű nő az új szocialista kormány egyik miniszterének, az ipari tárcát vezető Arnaud Montebourgnak az élettársa. A magánszférában talán nem lesz ennyire kényes a helyzete, elvégre Valérie Trierweiler, az ismert újságírónő, Francois Hollande francia elnök élettársa is megtarthatott egy állandó rovatot a Paris-Match képeslapnál.

Mindazonáltal Pulvar új szerepe is támadási felületet nyújthat az ellenzék számára. A konzervatív Le Figaro például megjegyezte: még nem tudni, hogy az új, többek között a gyárak bezárása, a munkanélküliség fokozódása ellen küzdő ipari miniszter párja ugyanolyan jól keres-e majd a magánmédiánál, mint Sarkozy volt egészségügyi minisztere…