2024 április 19

Több mint 60 milliós bírságot kaptak a tüdővitamin forgalmazói


Az Air7 étrend-kiegészítő termékcsalád értékesítését a koronavírus-járvány aktív szakaszában kezdték meg, a patikákban, bioboltokban és interneten is kapható készítmények forgalmazását aktív, közszereplők közreműködésével megvalósított reklámkampánnyal támogatták és kifejezetten a termékcsalád tüdőerősítő hatását emelték ki.

A versenyhivatal vizsgálata megállapította: az Air7 étrend-kiegészítő termékek hazai forgalmazói a vitamincsalád népszerűsítésekor több szempontból tisztességtelen, valamint az uniós ágazati szabályozással is ellentétes gyakorlattal tévesztették meg a fogyasztókat. A GVH feltárta, hogy a vállalkozás megtévesztően hirdette a termékeket „tüdő vitaminjaként” vagy „Air7 tüdővitaminként” – ugyanis ezeket, illetve a számos további egészségre ható állítást semmi sem alapozta meg. A készítmények a szakhatósági vizsgálat alapján sem tartalmaznak semmilyen összetevőt, amely a tüdő egészségét támogató hatással bírna. A fogyasztókat megtévesztő állítások egyúttal megsértették az Európai Unió élelmiszer-ágazati szabályait is.

A GVH közlése szerint nem csupán a hirdetések állításainak valóssága, de azok módszerei is jogsértőnek bizonyultak: a reklámok ugyanis egészségügyi szakemberek, illetve intézmények ajánlásaira hivatkoztak, amelyet a termékkör esetében szintén tilt az uniós szabályozás. Jogsértőnek minősült emellett az is, hogy a cégek egy rövidebb időszakban az előírt szakhatósági regisztráció hiányában reklámozták a termékeket, amikor azok még nem voltak jogszerűen forgalmazhatóak Magyarországon. Kitértek arra, hogy az Air7 termékcsalád „a tüdő vitaminja” márkanévvel ellátott készítményeit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) is vizsgálta és 2022. júliusában meg is tiltotta a félrevezető jelöléssel hirdetett étrend-kiegészítő termékek forgalmazását.

A Nébih szakemberei azt állapították meg, hogy az „Air7 a tüdő vitaminja” márkanév alatt forgalmazott étrend-kiegészítők egyetlen összetevője esetében sem igazolt, hogy az a tüdő egészségét támogatná, különösen egy, a tüdőt érintő járvány idején felmerülő fokozott kockázat esetén. Súlyosbító körülményként vették figyelembe, hogy a termékcsalád a koronavírus-járvány idején került piacra, amikor a fogyasztók különösen érzékenyek, sérülékenyek és kiszolgáltatottak voltak a tüdő – és általában az immunrendszer – védelmét ígérő üzenetekre. A GVH határozata azt is kiemeli, tekintettel, hogy a cégek figyelmen kívül hagyták az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet jelzéseit reklámgyakorlataik jogszerűtlenségéről.

A versenyhatóság döntésében összesen 60,5 millió forintos bírságot szabott ki a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokban részt vevő, illetve abban érdekelt négy vállalkozásra: a Siren7 Kft.-re (f.a.), a Siren7 LLP-re, a GREEN SPLID S.R.L.-re és a Kalibra Innovatív Kft.-re – tette közzé a távirati iroda.