Az ÁSZ a 2015. december 29. – 2017. január 3. közötti időszakra vonatkozóan végzett utóellenőrzést, amiben értékelte, hogy az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK), az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a Földművelésügyi Minisztérium (FM), a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.), a Magyar Fejlesztési Bank (MFB), a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA), valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) végrehajtották-e az állami vagyon feletti tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos tevékenységek ellenőrzéséről készült, 2015-ben nyilvánosságra hozott jelentés javaslatainak hasznosítására készített intézkedési tervekben vállalt feladataikat.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”110″]
Jelezték: a három részben végrehajtott, illetve az öt végre nem hajtott intézkedés miatt az ÁSZ által korábban azonosított hiányosságok egy része továbbra is fennáll. Az utóellenőrzés szerint az MNV Zrt. a bérleti szerződések módosítását részben hajtotta végre, mert azok továbbra sem tartalmazzák az átlátható szervezet rögzítését, valamint a szerződések egy része nem tartalmazza az előírt kötelezettséget.
Az FM a számlarend módosítására tett intézkedését szintén részben hajtotta végre. Az államháztartáson belüli vagyonkezelő szervezetek részére vagyonkezelésbe adott ingatlanokat az MNV Zrt., az ÁEEK és az NFA nem rögzítette nyilvántartási számlákon.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Ezen túl az NFA leltározási szabályzata továbbra sem felel meg a számviteli törvény előírásainak. Az ÁEEK nem vizsgálta felül vagyonhasznosítási szerződéseit és új szerződésmintát sem dolgozott ki. Az Emmi a társadalombiztosítási alapok tekintetében tulajdonosi ellenőrzést nem végzett.
Az ÁSZ figyelemfelhívó levéllel fordult az érintett szervezetek vezetőihez, mivel a részben vagy nem végrehajtott intézkedések továbbra is kockázatot hordoznak a vagyonnyilvántartás megbízhatóságára, a vagyongazdálkodás szabályosságára – írták.