Sötét mód ikon
2026 július 23
Tejelhetnek a lengyeleknek a bankok

Tejelhetnek a lengyeleknek a bankok

A törvényt az abszolút többséggel rendelkező kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párton kívül a harmadik legnagyobb parlamenti csoport, a Kukiz’15 többsége szavazta meg, valamint az előző kormánykoalíció kisebb tagja, a jelenleg ellenzéki Lengyel Parasztpárt (PSL). Ellene szavazott a két másik ellenzéki tömörülés, a Polgári Platform (PO), valamint a Nowoczesna párt.

Változtattak az előterjesztésen

A bankok és a biztosítók eszközeire kivetendő 0,44 százalékos adó a 4 milliárd zlotynál (0,93 milliárd eurónál) magasabb mérlegfőösszeget kimutató hazai és külföldi bankokat, valamint a 2 milliárd zlotynál (0,47 milliárd eurónál) magasabb eszközértékekkel rendelkező biztosítókat terheli majd.

Az előterjesztők az említett küszöböt a kisebb, „a pozitív konkurenciát elősegítő” pénzintézetek szerintük szükséges védelmével indokolták. A bankadó nem írható le az adóalapból. Az új adótól 4,4 milliárd zlotyt (1,04 milliárd eurót) érő költségvetési bevételt várnak. Ez mintegy 400 millió zlotyval kevesebb a parlamenti viták során módosított eredeti előterjesztéshez képest, annak ellenére, hogy az eredeti javaslat 0,39 százalékos adót irányzott elő.

Csökkentenék a lakosság terheit

A különbséget mindenekelőtt az adja, hogy a bankok birtokában lévő államkötvényeket az eredeti változathoz képest nem számítják be az adó alapjául szolgáló eszközökbe.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Az új adók kivetése a PiS szerint kiegyensúlyozza a lakosság adóterheit, amelyeket különösen az utóbbi években megemelt általános forgalmi adó jelent. Az előterjesztők azzal is érvelnek, hogy a lengyelországi bankok a nyugat-európai pénzintézeteknél magasabb szolgáltatási díjakat, ezen belül nagyobb hiteldíjakat számítanak fel, a jövedelmezőségük pedig viszonylag magas.

Családtámogatásra szánják a befolyt összeget

A Moody’s nemzetközi hitelminősítő december elején kiadott, 2016-ra vonatkozó prognózisa a tervezett különadókat a lengyelországi bankok jövedelmezőségében lefelé ható kockázatnak tartja. A bankadóból származó bevételből a PiS mindenekelőtt a népességfogyás megfékezésére irányuló családtámogatási tervét akarja fedezni. Ennek értelmében a jövő év áprilisától minden második és további gyermek után havi 500 zloty (mintegy 35 ezer forint) támogatást fizetnek majd ki.

A bankszektor nevében nyilatkozó szakértők szerint az új jogszabály korlátozni fogja a bankok hitelezési tevékenységét, a pénzintézetek az adót áthárítják az ügyfelekre, illetve a szolgáltatások árának emelésével tartják majd szinten a jelenlegi árrést. Mateusz Morawiecki kormányfőhelyettes és fejlesztési miniszter a keddi parlamenti vita során annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a bankok közötti konkurencia gátat szab az ilyen lépéseknek.

A törvényt még jóvá kell hagynia a parlamenti felsőháznak és a lengyel államfőnek. A lengyel kormány márciustól a nagy kereskedelmi hálózatokra is adót vetne ki, az erre vonatkozó törvényjavaslatot jelenleg dolgozzák ki.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.