2024 április 17

Csendes növekedéssel zárta az évet az elektronikus fizetési piac

2022 végén a korábbinál visszafogottabb ütemű növekedés jellemezte a hazai elektronikus fizetési piacot a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai alapján. A megelőző negyedévhez képest a tranzakciók darabszáma stagnált, míg értékük 12 százalékkal növekedett. A forgalmi adatok változása már egyértelműen jelzi az inflációs környezet változását és éves szinten a turizmus újraéledését is, azonban az elektronikus fizetés népszerűsége a romló gazdasági helyzet ellenére is változatlan maradt.

Az október-decemberi időszakban valamelyest lassult az elektronikus fizetési piac bővülése Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank 2022. október-december időszakra vonatkozó friss összefoglalója[1] alapján a harmadik negyedévhez képest a hazai kibocsátású fizetési kártyákkal belföldön lebonyolított tranzakciók száma az év utolsó három hónapjában stagnált, éves összehasonlításban pedig 17 százalékkal növekedett.

A növekvő infláció hatására ugyanakkor a tranzakciók összértéke negyedéves alapon 12 százalékkal, 2021. decemberéhez képest pedig közel 32 százalékkal növekedett, először átlépve a 3500 milliárd forintot. A készpénzfelvételek darabszáma tovább csökkent és összegük is elmaradt a kártyás vásárlásokétól, így az elektronikus fizetés népszerűsége a romló gazdasági környezet ellenére is töretlen maradt.

A kül- és belföldi turizmus fellendülése is kiolvasható az MNB adataiból, hiszen a hazai kibocsátású fizetési kártyákkal külföldön lebonyolított tranzakciók darabszáma éves szinten 22 százalékkal, a külföldi kibocsátású fizetési kártyákkal Magyarországon lebonyolított tranzakciók száma 41 százalékkal növekedett, a tranzakciók értéke pedig 38 és 55 százalékkal emelkedett 2021. október-decemberéhez képest.

A harmadik negyedévhez hasonlóan az év végén sem gyarapodott jelentősen a fizikai elfogadóhelyek és POS-terminálok száma, azonban az elektronikus kereskedelem dinamikus bővülése tovább folytatódott és az online elfogadóhelyek száma éves szinten 24 százalékkal nőtt és elérte a 42 ezer darabot.

„A Magyar Nemzeti Bank adatai is alátámasztják azon várakozásunkat, hogy az idei évben a korábbinál sokkal visszafogottabb lesz az elektronikus fizetési piac növekedésének üteme, legyen szó akár a forgalomról, akár az azt kiszolgáló infrastruktúráról. Azonban olyan körülmény sem látható, ami alapján gyökeres változás következhetne be a fizetési szokásokban, így az elektronikus fizetési megoldások biztosítása továbbra is a kereskedők és szolgáltatók alapvető érdeke” – mondta Hideg Noémi, az OTP Bank Kártyaelfogadás Szolgáltatás és ATM menedzsment vezetője.

Az OTP Csoport elektronikus fizetési megoldásai között már elérhető olyan alkalmazás is, amellyel a kereskedő POS-terminálként használhatja mobiltelefonját. A SimpleBusiness applikációt kezdő- vagy 30 millió forint alatti éves árbevétellel rendelkező vállalkozásoknak javasolja az OTP Csoport. Magasabb árbevétel esetén a bankkártyák mellett egészségpénztári, cafeteria- és SZÉP kártyák elfogadására is alkalmas POS-terminál igénylését ajánlja a hitelintézet.

A tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül ajánlattételnek, célja kizárólag a figyelem felkeltése. A fenti termékek és szolgáltatások részletes feltételeiről az ismert csatornákon keresztül tájékozódhatnak. Az OTP Bank fenntartja annak jogát, hogy a közleményben szereplő termékek és szolgáltatások kondícióit módosítsa.


[1] https://statisztika.mnb.hu/publikacios-temak/penzforgalmi-adatok/penzforgalmi-adatkozlesek/tajekoztato—penzforgalom