2024 május 11

A kiváló prognózis ellenére kedvetlenek az Intel befeketői

 Az Intel Corp. amerikai félvezetőáramkör-gyártó konszern az elemzők által vártnál nagyobb idei bevétel- és nyereségnövekedési előrejelzést tett közzé, ugyanakkor a folyó negyedévre adott nyereségbecslése elmaradt az elemzői várakozásoktól, ezért árfolyama gyengült.

 Az Intel Corp. a New York-i tőzsde csütörtöki kereskedésének a leállítása után azt közölte, hogy 72,5 milliárd dollár értékesítési árbevételre és 4,60 dolláros részvényarányos eredményre számít az idén. Ez meghaladja a szakértői várakozások átlagában szereplő 72,32 milliárd dollárt, illetve a részvényarányos 4,58 dolláros profitot.

A chipgyártó az áprilissal kezdődött folyó negyedévre 17,8 milliárd dollár bevételre és 1,05 dollár részvényarányos nyereségre számít. A bevételre vonatkozó adat felülmúlta a szakértői becslésben szerepelő 17,59 milliárd dollárt, viszont a részvényarányos eredményre vonatkozó előrejelzés gyengébb az elemzők által várt 1,09 dollárnál. A tőzsdeidőn túli kereskedésben az Intel árfolyama ezért 2,2 százalékos mínuszba került.

Az Intel arról is beszámolt, hogy az első negyedévben 10,6 milliárd dollár értékben adott el személyi számítógépekben használt chipeket, nagyobb értékben a várt 10,17 milliárd dollárnál.

 Az Intel bevétele 18,6 milliárd dollár, részvényarányos eredménye 1,39 dollár lett a március végével záródott első negyedévben, ami jobb adat a szakértők által várt 17,8 milliárd dollárnál, illetve a részvényenkénti 1,15 dollárnál.

 Az Intel az elmúlt években kissé lemaradt a kisebb és gyorsabb chipek gyártásának versenyében riválisai, mint például az Advanced Micro Devices, vagy a Nvidia mögött. Patrick Gelsinger, aki vezérigazgatóként tért vissza a céghez az év elején, azt mondta, hogy az Intel megkezdte a gyártási problémákkal kapcsolatos gondok felszámolását, márciusban pedig bejelentette, hogy új gyárakat épít az Egyesült Államokban és Európában.

Az Intelnek az elemzők által vártnál kisebb második negyedévi nyereségelőrejelzése épp azzal van összefüggésben, hogy a cég jelentős összegeket költ majd termelésének felfuttatására ebben az időszakban. Az Intel egyike annak a nem sok cégnek a világon, amely tervezi és gyártja is saját chipjeit. A cég éppen ebben látja a lehetőséget, hogy saját gyártásának a növelésével megelőzze riválisait, miközben globálisan chiphiány van és szakértők szerint valószínűleg jövőre az lesz.

A pandémia miatt tavaly megugrott otthoni munkavégzés jelentősen növelte a számítástechnikai termékek keresletét és emiatt a gyártók részben ennek a szegmensnek a bővülő keresletét elégítették ki, miközben például a járműipari eladások estek, ennek az ágazatnak kisebb volt a chipkereslete. A jelenlegi chiphiánynak az az oka, hogy mostanra viszont a kereslet növekedésére felfutott az autógyártás is, az ágazat megnövekedett chipigényét azonban nem tudják teljes mértékben kielégíteni a gyártók, az autóipari cégek egy része emiatt máris termelésvisszafogásra kényszerült.