2024 július 25

Szijjártó biztosra megy gázügyben

Szijjártó Péter miniszterként tett első hivatalos külföldi útja, a múlt keddi pozsonyi látogatása során nyilatkozott a szlovák lapnak.

Tényleg Oroszországgal kell együttműködni?

A Nyugat és Oroszország közti esetleges szankcióháború következményeit firtató kérdésre válaszolva a magyar diplomácia vezetője rámutatott: a magyar gazdaságot napi szinten csaknem 300 ezer eurós kár éri az embargó bevezetése óta, ugyanakkor nem látni, hogy Keleten kedvező irányba változott volna a helyzet, sőt a konfliktus tovább éleződik. Leszögezte: Európa szenved, mivel gazdaságai szenvednek (a szankcióktól), s látni lehet, hogy ez az „üzleti harc” teljesen ellentétben áll a hosszú távú európai érdekekkel.

„Európa a 2008-as válság óta veszített konkurenciaképességéből és a stratégiai partnerség Oroszországgal az egyedüli mód arra, hogy ennek legalább egy részét visszaszerezze” – hangoztatta Szijjártó Péter. Emlékeztetett arra, hogy milyen kedvező hatásai lehetnek a nyersnyagokban rendkívül gazdag Oroszország és a fejlett technológiával rendelkező Európa együttműködésének. Az ukrajnai történések és a szankciók együttese az összes európai ország hosszú távú céljait tekintve „nagy mínusznak” számít – jegyezte meg a külügyminiszter.

Biztosak akarunk lenni a gázban

A Hospodárské Noviny újságírója a Magyarországról Ukrajnába irányuló gázszállítás leállításáról, valamint a régió energiabiztonságának növeléséről is kérdezte a minisztert. Válaszaiban Szijjártó Péter elmondta, hogy miniszteri kinevezése idején Magyarország gáztározóinak feltöltöttsége még a hatvan százalékot sem érte el, és a bizonytalan kelet-európai helyzetre való tekintettel biztosak akartak lenni abban, hogy a közelgő tél előtt a készletek száz százalékosak lesznek. Megjegyezte, hogy ez utóbbit egyébként az Európai Unió is elvárja.

Az energiabiztonság az elsődleges

A magyar diplomácia kitárt arra is, hogy Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszterrel folytatott megbeszélése során az egyik legfontosabb téma volt a szlovák és a magyar gázvezetékek összekapcsolása, ami egy esetleges válság idején lényegesen hozzájárulhat Magyarország energiabiztonságához. Hangsúlyozta, hogy ennek kiemelt fontosságot tulajdonítanak és a vezetékeket összekapcsoló interkonnektor kereskedelmi üzeme január elsejétől beindulhat. Közölte, hogy a kapcsolat teljes kapacitása évi 6,7 milliárd köbméter, s ebből 5 milliárd köbméter lesz majd a szlovák import.

A külügyminiszter az energiabiztonság növelésével kapcsolatban azt is elmondta, hogy Magyarország eltökélt a Déli áramlat gázvezeték építésének folytatásában. Megjegyezte, tisztában vannak azzal, hogy ez nem jelent végleges választ – a szállítási útvonalak és a források diverzifikációja által megteremthető – energiabiztonság kérdésére. Hozzátette: a megoldás a Nabucco gázvezeték lenne, de mivel az nem talált megértésre az EU részéről, így egyedül a Déli áramlat maradt.