Sötét mód ikon
2026 július 22
Szépen pörög a hűtőcsere-program

Szépen pörög a hűtőcsere-program

Szerdán indul a következő kör

A pályázat július 13-án szerdán reggel 8 és 10 óra között folytatódik majd a dél-alföldi régióban, akkor valamennyi magánszemély pályázhat – közölte a tárca. Az otthon melege program keretében meghirdetett hűtő- és fagyasztó berendezések cseréjére a múlt héten indult a pályázat, elsőként az észak-alföldi régióban.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]

A rendelkezésre álló keretösszeg 500 millió forint, ezt a régiók között a lakosság arányában osztották el. Az NFM eddigi tapasztalatai szerint a gépcserét ezúttal is fokozott érdeklődés övezi a kiemelt célcsoportok – nyugdíjasok, nagycsaládosok – és a teljes lakosság körében.

Magas volt az érdeklődés
Az észak- és dél-alföldi régióban összesen több mint 13 ezer pályázatot nyújtottak be eddig, az észak-alföldi régióban 6386 pályázatot véglegesítettek, a pályázók közel 70 százaléka tartozott a kedvezményezett célcsoportokhoz. Az ütemterv szerint a nyugat-dunántúli régióban a benyújtási időszak kezdete július 18., a dél-dunántúli régióban július 19., a közép-dunántúliban július 25., a közép-magyarországiban július 26.

A pályázaton személyenként és lakásonként legfeljebb egy háztartási nagygép cseréjéhez nyerhető támogatás. A pályázati útmutatóban meghatározott feltételeknek megfelelő pályázatok a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig részesülhetnek támogatásban. A részletes pályázati útmutató a https://hgcs-2016.nfsi.hu/ oldalon érhető el.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.