E hó végéig kapott határidőt a miniszter
A határozatban a kormány felhívja a földművelésügyi minisztert, hogy március 31-ig átfogó tejágazati stratégiát dolgozzon ki. Továbbá utasítja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a nemzetgazdasági miniszter bevonásával dolgozzon ki akciótervet március végéig az élelmiszer kiskereskedelem helyzetének javítására.
A szóban forgó kormányhatározat a külgazdasági és külügyminiszternek is ad feladatot március 31-i határidővel, hogy készítsen előterjesztést a tejipari vállalkozások külpiacra igénybe vehető feldolgozói kapacitásáról és a külföldi tejipari technológiák hazai alkalmazásának lehetőségeiről. A földművelésügyi minisztert felhívja a friss és a tartós tej forgalmi rendszerének felülvizsgálatára, aminek határideje szintén e hónap utolsó napja.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Miniszterek egymás között
A nemzetgazdasági miniszter pedig arra kapott megbízást a határozatban, hogy készítsen előterjesztést a tejtermelők likviditásának növelését szolgáló intézkedések megvalósításához szükséges 11,44 milliárd forint többletforrásnak a központi költségvetés Földművelésügyi Minisztériumi fejezetbe történő átcsoportosításáról március 15-ig.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Az emberi erőforrások miniszterét a határozatban pedig arra kéri, hogy készítsen előterjesztést a közétkeztetési szabályok módosításáról a friss tej felhasználásának kötelezővé tétele érdekében ez év április 15-ig.
Más anyagon is dolgoznia kell a minisztériumnak
Február közepén arról értesültünk, Czerván György szerint a Földművelésügyi Minisztérium (FM) ötpontos javaslatcsomagot készíta tejtermelők támogatására, melynek eleme lehet az áfacsökkentés is.
Az áfacsökkentés mellett lobbiznak
Más szervezetek, így a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke szerint is szükség van az adó csökkentésére.
Közben érdekes adatot hozott nyilvánosságra az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) elemzése. Mérésük szerint januárban csökkentek az élelmiszerárak a világ egészét tekintve, ez különösen a cukorra és tejre igaz.