
Rossz az aranynak, de eljön egyszer
ARANYVÉLEMÉNY
A határidős aranyár szerdán 15 dolláros esés után 1305 USD/uncia szint körül zár. Az ezüsttel együtt esett az egész napos eladási nyomást követően, a dollár erősödése és a társpiacként nyilvántartott kőolajár esése miatt.
A szeptember végi FOMC tanácskozás jegyzőkönyvét tették közzé szerdán, amely egy teljesen megosztott tanácsot mutatott, galambokra és héjákra szakadva. Kifejezték aggodalmukat a piaci sokk miatt, beleértve a költségvetés el nem fogadását illetve az adósságszint meg nem emelését. A résztvevők többségének véleménye szerint a Fed-nek meg kell kezdenie ezévben a havi kötvényvásárlási program visszacsökkentését. (Megjegyezzük, hogy a tanácskozás még a kormány részleges leállása előtt történt.)
Elemzők szerint, a kormányzati válság miatt a közeljövőben nincs lehetőség a kötvényvásárlás karcsúsítására. A jegyzőkönyv közzétételét követően a dollár erősödött, ezzel az aranyár csökkent.
Nem okozott meglepetés Obama
Obama elnök a Fed jelenlegi alelnökét, Janet Yellen asszonyt jelölte a Fed elnökeként Bernanke szerződésének januári lejártát követő időre. Ez nem érte meglepetésként a piacot, és a legtöbb területen – beleértve az alapanyagokat és a nemesfémeket – bikairányú hatást mutatott. A jelölésre az ázsiai piacok is belendültek, mivel általánosan elfogadott személy.
A kormányzati leállás 9. napja tart, és még mindig nincs jelentős előrehaladás a republikánusok és a demokraták között, mivel mindkét fél mélyen beásta magát pozícióiba. Egyre erősebb a külvilág aggodalma, de pánik még nem jelentkezett. Közelít azonban az október 17-i dátum, amikor az Egyesült Államok az adósságplafon meg nem emelése miatt fizetésképtelenné válik, mivel képtelen lesz kötvényeit törleszteni. Az ezzel kapcsolatos bármilyen hír alapvetően befolyásolhatja a piacokat.
A német 5 éves államkötvény aukciója jelentős hozamcsökkenést mutat az erős kereslet miatt, talán jelentős tőkék kezdenek az Eurózóna felé tájékozódni. Az átlaghozam 1 %-ról 0,81 %-ra esett.
NEMESFÉMÁRAK
ARANYÁRTÁBLÁZAT
NAPI ARANYGRAFIKON
HETI ARANYGRAFIKON
HAVI ARANYGRAFIKON
EUR/USD DEVIZAPÁROS JEGYZÉSE
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.