Romániában is bővíthetik az atomerőművet
Ezt Liviu Dragnea román miniszterelnök-helyettes jelentette be csütörtökön. Elmondta, hogy a kínaiak ajánlatát egy kormányzati bizottság vizsgálja meg, és ezt követően ülnek tárgyalóasztalhoz a felek. Dragnea hozzátette, hogy a csütörtökön Bukarestbe látogatott Csang Kao-li kínai miniszterelnök-helyettessel folytatott megbeszélés szerint várhatóan 2015-ben kezdődik el a két reaktor építése.
A román kormány azt szeretné, hogy az év végéig lezáruljanak a tárgyalások, és aláírják a felek az emlékeztetőt, aminek alapján elkezdődhet az összesen 1400 megawatt kapacitású reaktorok építése. A beruházás értékét 6,5 milliárd euróra becsülik. A kínaiak ajánlata volt az egyedüli. A román kormány a versenytárgyalást közvetlenül az előtt írta ki, hogy Victor Ponta román miniszterelnök szeptember elején Kínába látogatott.
A cernavodai atomerőművet a román kormány a már meglévő kanadai tervezésű, Candu típusú 1-es és 2-es blokkon kívül még kettővel akarja bővíteni. 2007-ben is pályázatot hirdettek, de a beruházásból végül visszavonult több nyugat-európai vállalat.
A China General Nuclear Power Corporationt 1994-ben alapították, tulajdonában 11 nukleáris reaktor van, amelyek kapacitása összesen 11 620 megawatt.