Sötét mód ikon
2026 július 23
Remek számokat jelentett a BlackRock

Remek számokat jelentett a BlackRock

A videó kattintásra indul.

A BlackRock tette közzé elsőként a gyorsjelentését a pénzügyi és befektetési intézmények közül a tengerentúlon. A tegnap megjelent vállalati riportból azt tudhattuk meg, hogy az egy részvényre jutó eredmény a Wall Street által várt 5,56 dollár helyett 5,92 dollár lett a harmadik negyedévben. Az amerikai eszközkezelő a bevételi soron is meglepetést okozott, hiszen a konszenzus 3,09 milliárd dollár volt, ezt sikerült megugrania, s 3,23 milliárd dollár lett.

A világ legnagyobb alapkezelője hajszálnyira megközelítette a 6000 milliárd dollárnyi kezelt vagyont, miután közel 100 milliárd dollár friss tőke áramlott be az alapokba. A jelentésre több mint 2 százalékot emelkedett a részvény árfolyama – olvasható az Equilor elemzésében.

Ma a JPMorgan és a Citi követi gyorsjelentéseivel a BlackRockot, a két vállalat vezetője igyekezett hűteni a kedélyeket. A kereskedésből származó bevételek akár 15-20 százalékkal is csökkenhettek, a hitelek minőségi is központi kérdés lesz a két gyorsjelentésben, melyek a new york-i nyitás előtt jelennek meg.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.