Sötét mód ikon
2026 július 22
Radikális kamatcsökkentésre lenne szükség

Radikális kamatcsökkentésre lenne szükség

„Ahogy a gazdaságban erősödnek a negatív tendenciák, mindinkább azt hiszem, hogy a jelenlegi kamatszint túl magas, és a lehető leghamarabb 1,5 százalékponttal 3 százalékra kellene leszállítani az irányadó kamatot” – mondta Bratkowski, nem zárva ki, hogy további monetáris könnyítésre is szükség lehet.

A lengyel jegybank legutóbb 25 bázisponttal csökkentette a kamatot.

Bratkowski szerint nagyon valószínű, hogy a harmadik negyedévben 2 százalék alá esik a hazai össztermék (GDP) növekedési üteme, és a rákövetkező két negyedév még rosszabb lesz. Az sincs kizárva, hogy recesszió áll be, noha pillanatnyilag nem ez a legvalószínűbb forgatókönyv – tette hozzá.

A közületi beruházások erősen csökkennek, az export növekedése megállt, a személyi fogyasztás csekély, és így a magánberuházások is hanyatlanak. Nagy a bizonytalanság, a GDP épp úgy csökkenhet, mint nőhet 1,5 százalékkal jövőre – mondta. A kilátások elsősorban a külső körülményektől függnek, mindenekelőtt az Európai Unió gazdaságának alakulásától, ezen a téren azonban Bratkowski nem látja jelét a javulásnak.

„Az EU gazdaságának fellendülését ígérő prognózisok kincstári optimizmust tükröznek” – mondta Bratkowski, hozzáfűzve, hogy talán 2014-ben áll be lényeges javulás.

A lengyel gazdaság növekedésének dinamikája fokozatosan gyengült az elmúlt egy évben. 2011 utolsó negyedében 4,6 százalékkal bővült a GDP, majd negyedévenként rendre 3,6 százalékra, illetve 2,2 százalékra csökkent a növekedés üteme. Elemzők a lengyel hírügynökség körkérdése alapján a harmadik negyedévben 1,8 százalékos, a negyedik negyedben pedig 1,4 százalékos növekedést várnak.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.