
Oroszország: nem látszik még a gödör alja
Megállat a bérnövekedés
Nyikolaj Kondrasovnak, a moszkvai Gazdasági Főiskola munkatársának számításai szerint az év első negyedében 2,5 százalékkal csökkent a gazdaság. Az orosz statisztikai hivatal adatai azt mutatják, hogy áprilisban gyakorlatilag megállt a nominális bérek növekedése.
Reálértéken számolva – az inflációt is figyelembe véve – pedig a márciusi 9,3 százalékról 13,2 százalékra gyorsult a bércsökkenés mértéke. Az év első négy hónapjában 10 százalék zsugorodtak a reálbérek.
Váratlan mértékben esett az ipari termelés
Ezzel együtt a kiskereskedelmi forgalom volumenének és a szolgáltatok igénybe vételének csökkenése is felgyorsult. Az orosz ipari termelés áprilisban 4,5 százalékkal csökkent, ami a lap szerint meglehetősen nagy és váratlan mértékű, ugyanis márciusban mindössze 0,4 százalékos volt. A befektetések 4,8 százalékkal estek vissza.
Kondrasov úgy látja, hogy az orosz ipar még nem alkalmazkodott a belső kereslet visszaeséséhez. A kereslet havonta 1,5 százalékkal csökken.
A visszaeséshez a rubel erősödése is hozzájárulhatott. A gazdaság zuhanása még nem ért véget, nem látni annak mélypontját.
Tovább csúszik a recesszióba az orosz gazdaság
Vlagyimir Tyihomirov, a BKSZ brókercég elemzője úgy tartja, hogy a fizetések erőteljes csökkenése összefüggésben áll az inflációs csúccsal és az állami szektorban dolgozók nominális bérének 10 százalékos visszavágásával. A fizetések csökkenése miatt pedig egyre kisebb lesz a kiskereskedelmi forgalom és a szolgáltatásokat is kevesebben veszik igénybe, valamint lefékeződik a lakásépítés üteme Oroszországban.
Tyihomirov szerint az orosz gazdaság egyelőre „tovább csúszik a recesszióba”, stabilizációról még nem lehet beszélni, a gazdasági visszaesés csak a negyedik negyedévben lassulhat le. Támaszt jelenleg a mezőgazdasági termelés emelkedése, a védelmi kiadások növekedése, és az exportőrök befektetései nyújtanak. Az orosz exportőrök bevételei a kőolaj árának emelkedésének köszönhetően nőnek. Natalja Orlova, az Alfabank elemzője szerint az oroszországi fogyasztás csökkenése az év második negyedévében éri el a mélypontját.