Sötét mód ikon
2026 július 23
Orbán borús jövőképet festett

Orbán borús jövőképet festett

Felajánlotta segítségét

„A mi álláspontunk továbbra is az, hogy a migrációs hullámot ellenőrizni kell, le kell állítani” – fejtette ki a magyar kormányfő. Szerinte azonban Törökország és Európa közötti védvonal nem működik, a migránsáradatot eddig nem sikerült megállítani.

„Az elmúlt hónapok arról tanúskodnak, hogy ez nem sikerült, ezért logikailag és a politikai felelősségből következik, hogy egy második védelmi vonalról is eszmét kell cserélnünk” – szögezte le.

„Magyarország annyit tud tenni, hogy segítséget nyújt mindazoknak, akik hajlandóak bebiztosítani a második védvonal kiépítését Magyarország határaitól délre” – tette hozzá Orbán Viktor.

Ukrajna felől is érkeznek menekültek

A miniszterelnök úgy vélekedett, hogy „a 2016-os év legfontosabb kérdése a biztonság és a migráció kérdése lesz, ezért a prágai V4-es csúcstalálkozónak ez volt a legfőbb témája” .

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A kormányfő megjegyezte: az Európa körüli országokban ma a számítások szerint 38,5 millió belső menekült él, s „ez az a tömeg, amely bármikor megindulhat Európa irányában” – jegyezte meg.

Rámutatott, hogy Ukrajna felől is hatalmas migrációs hullám fenyegeti Európát, de ezt a V4-ek megakadályozzák. „Segítséget ehhez nem kapunk, de megvédjük Európát ennek a népmozgásnak a terhétől” – mondta a miniszterelnök.

A találkozón a macedon elnök és a bolgár kormányfő is részt vett. Orbán Viktor szerint mindkét ország a migrációs válság kezelésében helytállt, ezért Magyarország támogatja Bulgária felvételét a schengeni övezetbe és Macedóniának is fel kellene ajánlani a uniós tagságot.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.