2025 május 13

Oldalazott a magyar piac

A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest.

Hét közepén lehet izgalmasabb a kereskedés

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője elmondta, hogy a nemzetközi tőzsdékhez hasonlóan a BÉT-en is oldalazással telt a hétfői kereskedés, alacsony forgalom mellett. Érdemben nem változtak az árak, a vezető részvények együtt mozogtak, igazán kimagasló teljesítményt egyik papír sem nyújtott – tette hozzá. Az üzletkötő szerint a hét közepe hozhat majd nagyobb izgalmakat a nemzetközi és a magyar tőkepiacra is.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]

Sándor Dávid, a KBC Equitas elemzője az M1 aktuális csatornán a tőzsdezárást követően azt mondta, hogy az olaj árának több mint 6 százalékos emelkedése is jelentős mértékben hozzájárult a tőzsde pozitív irányú mozgásához.

Minden nőtt

A Mol 85 forinttal, 0,61 százalékkal 14 020 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 47 forinttal, 0,77 százalékkal 6115 forintra nőtt, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,24 százalékkal 409 forintra emelkedett, forgalma 617,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 23 forinttal, 0,47 százalékkal 4950 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 1687,58 ponton zárt hétfőn, ez 19,72 pontos, 1,18 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.