Sötét mód ikon
2026 július 22
Obama felvenné a kesztyűt a zikavírussal

Obama felvenné a kesztyűt a zikavírussal

A Fehér Ház hétfő reggeli bejelentése szerint a kért összeget a külügyminisztérium, az egészségügyi minisztérium és a Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség között osztanák el, s ebből fedeznék a szúnyogok irtását, a vírus elleni oltóanyag kutatásának gyorsítását, a diagnosztikai tesztek kidolgozását és a fertőzésben szenvedő, alacsony jövedelmű, állapotos asszonyok egészségügyi ellátását.

Nincs szükség pánikra

A zikavírust főként egy szúnyogfajta, az egyiptomi csípőszúnyog terjeszti. A legtöbb esetben nagyon enyhe tünetei vannak, vagy egyáltalán nincs tünete, ám egyre több bizonyíték áll rendelkezésre – elsősorban Brazíliában – arra, hogy a várandós nők, ha megfertőződnek, kórosan kisfejű csecsemőket hoznak a világra.

„Azt tudjuk, hogy a betegség jelentős kockázatot hordoz várandós, vagy gyermeket tervező nők számára” – fogalmazott Obama elnök hétfő reggel, a CBS televíziónak adott interjújában.

Az elnök véleménye szerint a tavasz és a nyár közeledtével az Egyesült Államoknak fel kell készülnie a gyors cselekvésre a betegség ellen. Obama ugyanakkor óva intett a pániktól is.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Több esetet is regisztráltak

A Pánamerikai Egészségügyi Szervezet szerint a két amerikai kontinens huszonhat országában regisztráltak eddig szúnyogok okozta zikavírus-fertőzést. Az Egyesült Államokon belül szúnyogcsípés miatt nem betegedett meg senki, ám regisztrálták a betegséget olyanoknál, akik a közelmúltban tértek vissza Dél-Amerikából, Közép-Amerikából, a karibi térségből, vagy valamelyik csendes-óceáni szigetről.

A Fehér Ház közlése szerint 2015. december 15-e és 2016. február 5-e között az Egyesült Államokban ötven, laboratóriumban igazolt esetet diagnosztizáltak. Valamennyi beteg korábban a fertőzött térségekben járt. Egyetlen esetben viszont az derült ki, hogy a fertőzés az Egyesült Államokon belül történt, Texasban, nagy valószínűséggel szexuális úton.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.