Sötét mód ikon
2026 július 23
Nem volt szerencséje az utazási irodának

Nem volt szerencséje az utazási irodának

Kétséges utazásra bukkantak

A hivatal munkatársai szeptember 8-án tartottak ellenőrzést az utazási irodánál, amelyen megállapították: egy szeptember 11-én Szardínia-Korzika körutazásra indult 33 fős csoport el- és hazautazása kétséges. Felszólították a vállalkozót, hogy igazolja az útra vonatkozó hiányzó közreműködő szolgáltatókkal – szállás, autóbusz, komp – kapcsolatos pénzügyi elszámolásokat.

A Korzika Holidays képviselője akkor úgy nyilatkozott, hogy az értékesített út utasainak utazását nem képes teljeskörűen lebonyolítani, a befizetett előlegeket, részvételi díjakat nem tudja visszafizetni, és nem tudja igazolni, hogy képes az utasok hazautaztatására – olvasható a határozatban.

Nehéz helyzetbe kerültek

Zsila Sándor, a Korzika Holidays Kft. ügyvezetője hétfőn elmondta, hogy az iroda a biztosítóval egyeztetve, a vagyoni biztosíték terhére teljesíti az utat. A 33 fős csoport pénteken elutazott, és már a 4. napja kinn tartózkodik, az utasok a történtekből semmit nem észlelnek. Ezen kívül jelenleg még 8 egyéni utasuk van, az ő tartózkodásukkal és hazautazásukkal is minden rendben van. Szavai szerint mind a hatóságokkal, mind a biztosítóval korrekt az együttműködésük, zökkenőmentes a kialakult helyzet kezelése.

Elmondta, hogy tőkeszegény kis irodaként gazdaságilag nehéz helyzetbe kerültek, köztartozásuk nincs, de az utóbbi időben nem tudtak hirdetni, és az internetes foglalásokkal sem tudták felvenni a versenyt. Az ügyvezető a pénteki határozatról már értesítette a külföldi partnerirodákat, egy októberi foglalásuk volt, azt is rendezték.

21 éve a piacon
A Korzika Holidays 21 éve szervez utazásokat, specialitása Korzika és Szardínia, valamint franciaországi kulturális körutazások. Az iroda 5 millió 400 ezer forint vagyoni biztosítékkal rendelkezett.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.