A cég adózás utáni vesztesége 588 millió dollár, részvényenként 31 cent lett a december végével záródott három hónapban az egy évvel korábbi 3,47 milliárd dollár, részvényarányosan 1,85 dollár profit után. Elemzők részvényenként 45 cent profitot vártak. A Chevron utoljára a 2002 szeptember végével befejeződött három hónapot zárta veszteséggel. Az olajcég tavalyi profitja 13 éve legalacsonyabb, 4,6 milliárd dollár lett.
A WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára 19 százalékkal csökkent a december végével záródott negyedévben, 2014 nyara óta pedig több mint 70 százalékkal lett olcsóbb az energiahordozó. Az olajár csökkenése miatt az ágazat cégei több új beruházás elhalasztására, létszámleépítésre és a kiadások visszafogására kényszerültek.
A Chevron decemberben jelentette be, hogy 2016. évi költségvetését 24 százalékkal fogja vissza. A cég negyedéves termelése 4 százalékkal napi 2,67 millió hordó olajegyenértékre nőtt. Az árbevétel 37 százalékkal 29,25 milliárd dollárra esett. Elemzők kisebb, 28,72 milliárd dolláros bevétellel számoltak.