
Továbbá aki két gyermeket nevel, ezzel tanulmányainak állami finanszírozásáért a tőle elvárt kötelezettséget teljesíthetné is. A részletekről jövő szerdán dönt a kormány. Klinghammer István csütörtökön a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének küldöttgyűlése közben tartott sajtótájékoztatót.
A felsőoktatási államtitkár az MTI kérdésére közölte: a hallgatókkal a koncepciót munkálták ki. Abban egyebek között az szerepel, hogy a nyilatkozatot aláíró hallgatók állami ösztöndíjat kapnak, és emellett jár majd a szociális ösztöndíj is.
A végzés után 10-12 év alatt kell ledolgozni magyar vállalatoknál a tanulmányokra fordított időt – tette hozzá Klinghammer István.
A koncepció szerint a visszafizetendő összeget a mindenkori éves inflációval számítanák, és kamat sem terhelné. Azzal kapcsolatban, hogy e célra csúsztatott diákhitel felvehető lesz-e, azt mondta: a Diákhitel1, illetve Diákhitel2 ettől függetlenül igényelhető.
Hozzátette: a külföldi munkavállalást tekintve, ha abból „kiveszik” a szakorvosokat, „az égvilágon semmi probléma nincsen”. Két százalék a Magyarországról külföldön munkát vállalók száma – jegyezte meg. Kitért arra is, hogy aki két gyermeket nevel, azaz „gyesen és a gyeden kétszer három évet tölt”, szintén beszámítanák, ezzel a hallgató a a tőle elvárt kötelezettséget le is tudhatná.
A munkanélküliséget illetően a jelenleg érvényes szabályozás szerepel a koncepcióban, azaz kilencven napig lehet munkanélküli valaki, ezt az időtartamot jóváírják. Ha az érintett ennyi idő alatt nem tud elhelyezkedni, egyedi elbírálást kérhet majd.
Klinghammer István azt mondta, hogy a nyilatkozat nem röghöz kötést jelent, inkább az „agylopás” ellen kívánnak védekezni. Ha valaki állami pénzen tanul, az legalább a tanulmányi ideje erejéig Magyarországon, vagy magyar joghatóság felügyelete alatt dolgozzon – fogalmazott.
Más témáról szólva, kérdésre válaszolva, az államtitkár kifejtette: azt szeretné, ha visszaállna a korábbi rendszer, és ismét kétszer három évre lehetne valaki rektor.