Sötét mód ikon
2026 július 23
Nem fogy az OTP lendülete – technikai elemzés

Nem fogy az OTP lendülete – technikai elemzés

15 perces

Nem volt megállás az OTP számára, a pénteki nap első felében megvetette a lábát a 6000-es szintnél, majd a kereskedés utolsó 2-3 órájában érkezett a felpattanás, amivel 6100 alá emelkedett az árfolyam. Az RSI a túlvett zónában zárta a kereskedést, így ma reggel könnyen érkezhet kisebb korrekció, de amennyiben nem romlik el hangulat, 6000 fölött maradhat a papír. 6100 fölött már a lokális csúcs lehet érinthető 6250-nél a folytatásban.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]

Napi

Nagyot ment a bankpapír árfolyama az előző héten, a 200 napos mozgóátlagától pattanva maga mögött tudta hagyni az 50 naposat is, illetve pénteken a lélektani 6000-es szint is leküzdésre került. Ez magával hozta az indikátorokat bullish jelzését is. A kérdés majd az lehet, hogy mikor jön ennek a kisebb rallynak a korrekciója, de egyelőre a lokális csúcs még érinthető lehet 6250-nél, egyedül 6100 jelent mérsékelt jelentőségű támaszt előtte. Jól festenek tehát a kilátások, 6000 már támaszként szolgálhat.

Heti

Jelentős emelkedést produkált a héten az OTP árfolyama, a lokális csúcstól nem messze zárt, illetve a fontosabb támaszok fölé is vissza tudta verekedni magát. 6250 leküzdésével első körben 6500-hoz nyílhat meg az út, ami fölött hosszabb távon már 7000 is a képbe kerülhet. Van tehát potenciál az árfolyamban, 6000 fölött alapvetően pozitívak maradhatnak a kilátások. A kitöréssel az indikátorok vételi jelzése is megérkezhetne, ami jelenleg hetes távlatban hiányzik a grafikonról.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.