A levegőben huzamos ideje benne volt a problematika, ami most egy valójában hétköznapi konfliktus, vélhetően a médiára kivetendő adó, miatt egyszerűen felrobbant. Nagyjából egy esztendeje jelentek meg cikkek arról, hogy valami nincsen rendben a kormányfő és évtizedeken át legjelentősebb támogatója, a több ízben is kormányra jutott párt gazdasági ügyei vezetőjének tartott személyisége között.
Az emberek hümmögtek az ügy hallatán, a közvélemény egyáltalán nem csodálkozott. Az elmúlt esztendőkben annyi mindent megszoktunk, hogy immár leperegnek rólunk azok a ,,csúnya” , a közéletből megtapasztalt dolgok, amelyek miatt korábban feszültek voltunk, nem tudtunk aludni, amelyek bántották az önérzetünket. Mára többnyire elkoptak bennünk azok az értékek, amelyek miatt hangoskodni, lázadni, tiltakozni voltunk képesek.
,,Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy! Mások tulajdonát ne kívánd! Ne lopj! Ne ölj!…” És a többi, és a többi.
Nagy ügy!? Lemondott a Simicska médiabirodalom legfontosabb képviselőinek a vezérkara? Történt ezzel valami igazán jóvá tehetetlen? Ugyan már! Pillanatok alatt az egykori főszerkesztők és vezetők helyébe léptek az újak. Vagy éppen a régi újak. A világ pedig megy tovább, mert mint jól ismerjük, mindenki helyettesíthető, mindenki pótolható.
Mindazonáltal néhány dolog elgondolkodtató. Az egyik az, hogy a jelenlegi kormánypolitika egyik fontos pillére a sajtó. A média, ami képes folyamatosan azt zengeni, amit a hatalom diktál, képes számára hasznosnak vélt ügyeket, akár napi többszörös ismételgetéssel napirenden tartani, amely reggeltől estig fényezett sztárjai maguk a politikusok.
Ezt a helyzetet is jól ismeri a közvélemény, az emberek dolga egyszerű. Ha tetszik nézhetjük naphosszat a közmédia híradásait, ha nem egyszerűen megnyomunk egy gombot, ennyi. A Simicska médiabirodalommal azonban nagyot fordulhat a kocka. A kormánypolitikai olyan, a nyilvánosságot befolyásolni képes eszközöket veszíthet el, amelyek lényegesen árnyaltabban, ha tetszik fineszesebben alakították a közvélekedést az ország dolgairól. Meggyőzték a lakosság azon részét is esetleg, akik már irtóztak a kézi vezérléssel irányított televízióktól, online újságoktól.
Elgondolkoztató az is, mi várható ezután. Simicska Lajos indulatos nyilatkozatából ez is kiderül. Harc a végsőkig. Hogyan zajlik majd ez? Csak bízhatunk abban, nem olyan hangnemben, mint a háborút bejelentő nyilatkozat.
Merthogy a közvélemény alaposan megdöbbent azon, miket is mondott Magyarország egyik legtekintélyesebb embere. Hogyan fogalmazott, milyen útszéli, nyomdafestéket nem tűrő jelzőket, kifejezéseket használt. Az emberek egy része kényszeredetten nevetett, a többség azonban, csak remélni merjük, megbotránkozott, s azt kérdezte: hát már itt tartunk. Ilyen mélyre süllyedtek a politikai osztály egyes képviselői, azok az emberek, akikben – mint a legutóbbi választások is mutatták – bíztunk, akikre felnéztünk?
És hát az a bizonyos nyomdafesték… Bizony fogyatkozik azoknak a vezető publicistáknak, újságíróknak, laptulajdonosoknak a száma, akik még hisznek abban, hogy a nyomdafesték nem tűr mindent el. Mint miniszterelnökünk egykor, a múltban nem éppen eredetien, mondta: merjünk nagyot álmodni! Magyarra fordítva: merjünk valami nagyot mondani, valami nagyon ordenárét! Hát ez immár a mindennapi közéleti gyakorlat.
