A részvénypiac forgalma 5,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Emelkedtek a külföldi indexek
Stefán Krisztián, a Raiffeisen Bank részvénykereskedője elmondta, hogy a hét végére valamennyit visszahoztak a tőzsdék a korábbi napok eséseiből. Például a német DAX index 3 százalékos pluszban áll pénteken délután, annak ellenére, hogy még tart a VW-botrány. A tengeren túl is emelkedőben vannak az indexek.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A BÉT-en a Mol „visszapattant” a 12 ezer forintos támaszról, míg az OTP árfolyamát a nemzetközi hangulat emelte, de az egyik ágazatról sem jött érdemi hír pénteken.
Csak a Richter gyengélkedett
A Mol 315 forinttal, 2,62 százalékkal 12 330 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 53 forinttal, 1,00 százalékkal 5370 forintra nőtt, forgalmuk 2,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,58 százalékkal 386 forintra emelkedett, forgalma 109,4 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 16 forinttal, 0,36 százalékkal 4430 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1601,47 ponton zárt pénteken, ez 1,66 pontos, 0,10 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Mozgás az áruszekcióban
A BÉT áruszekciójában pénteken a takarmánykukorica és a nagy olajtartalmú napraforgómag határidős áraiban volt változás.
A malmi búza ára decemberre 47 900, jövő márciusra pedig 48 800 forint maradt. A takarmánybúza jegyzése decemberre 45 300, márciusra pedig 45 900 forint továbbra is.
A takarmánykukorica határidős ára novemberre 400 forinttal 45 000 forintra, decemberre pedig 300 forinttal 45 500 forintra emelkedett. Márciusra 46 900, májusra 48 300, júliusra 49 900
forint maradt.
A takarmányárpa ára decemberre 43 500, míg márciusra 45 500 forint, változatlanul.
A nagy olajtartalmú napraforgómag jegyzése októberre 110 ezer forint maradt, viszont novemberre 3400 forinttal 111 000 forintra emelkedett.
A nagy olajtartalmú repce határidős ára változatlanul 109 000 forint jövő márciusra.