Sötét mód ikon
2026 július 22
Nagyobb szavuk lehet az európai parlamenteknek

Nagyobb szavuk lehet az európai parlamenteknek

55 százalék már döntő lehet

Donald Tusk, az EU-tagállamok állam- és kormányfői alkotta Európai Tanács elnöke várhatóan kedd délután teszi közzé a brit kormánnyal folytatott tárgyalássorozat nyomán eddig összeállt javaslatcsomagot az uniós szabályozási reformtervekről, és az ajánlásokról a tagországoknak a február második felében esedékes EU-csúcson kell dönteniük.

Downing Street-i forrásait idézve a BBC kedden előzetesen azt jelentette, hogy a csomag egyik sarkalatos eleme a tagállami parlamentek hatáskörének erősítése.

A brit közszolgálati médiatársaság úgy tudja, hogy az ajánlás alapján ha az uniós országok 55 százalékának parlamentjei egységesen szembeszállnak egy EU-szintű törvénytervezettel, akkor ezt az Európai Bizottságnak – az unió javaslattevő-végrehajtó intézményének – figyelembe kell vennie, és módosítania kell, vagy vissza kell vonnia a javaslatot.

Ne Brüsszel hatásköre bővüljön

A brit kormány reformköveteléseinek egyik sarkalatos eleme, hogy ne Brüsszel, hanem a tagállamok parlamentjeinek döntéshozatali hatásköre bővüljön, és minél több területen a helyi szinteken meghozott döntések, jogszabályok váljanak irányadóvá.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Nagy-Britanniában 2017 végéig népszavazást tartanak a brit EU-tagság jövőjéről, de London a referendum előtt át akarja alakítani viszonyrendszerét az Európai Unióval, és reformokat szeretne elérni a döntéshozatali, szabályozási mechanizmusokban. A népszavazás időpontja hivatalosan még nem ismert, de egybehangzó sajtóértesülések szerint ha a Brüsszellel közösen kialakított javaslatcsomagról sikerül egyezségre jutni a február 18-án kezdődő EU-csúcson, akkor a brit kormány a referendumot akár júniusra is kiírhatja.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.