Sötét mód ikon
2026 július 23
Nagy nehezen letudta a hetet a BÉT

Nagy nehezen letudta a hetet a BÉT

A részvénypiac forgalma 26,8 milliárd forint volt a héten, míg az előző héten 29,7 milliárd forint értékben születtek üzletek. A hét vesztese az Egis volt, a papír árfolyama csaknem 6 százalékot esett, de a Richter kivételével többi vezető részvény is veszített értékéből.

Szíriától csendesek a piacok

A héten az európai piacokra, így a BÉT-re is hatással voltak a Szíriába tervezett amerikai invázióval kapcsolatos hírek. Hétfőn zárva voltak az amerikai piacok; ez érződött a BÉT forgalmán is, és kedvezően hatott a részvénypiacokra, hogy elmaradt a gyors amerikai katonai beavatkozás.

A BUX a hétfői stagnálás után kedden már kis pluszban zárt, a Richter és a Mol húzta fel az indexet. Szakértők szerint az OTP árfolyamát az gyengítette, hogy Csányi Sándor hétfőn úgy nyilatkozott: ha az összes devizahitelt azonnal forintosítanák, az 950 milliárd forint veszteséget okozna a bankrendszernek, s ebből 300 milliárd forint hárulna az OTP-re.

A szíriai helyzet miatt feszültség enyhülni látszott szerdán és csütörtökön – a BÉT is csendes, alacsony forgalmú napokat zárt, mindkét esetben gyengülve.

A hét utolsó kereskedési napján az amerikai munkaerő-piaci adatot hatására emelkedtek, majd a Szíriával kapcsolatos hírekre gyengültek a főbb tőzsdeindexek, a BUX a hét ötödik napját is gyengüléssel zárta. Elemzők szerint a piaci fundamentumok alapján továbbra is felfelé mozdulhatnak a főbb európai tőzsdeindexek, ugyanakkor a Szíriával kapcsolatos hírek is befolyásolják a befektetői hangulatot, egy katonai incidens negatívan hatna a piacokra.

Gyengén zárták a hetet az indexek

Az OTP 4185 forinton zárta a hetet, ez 54 forinttal, 1,27 százalékkal alacsonyabb az előző heti záróárnál. A Mol egy hét alatt 0,86 százalékkal gyengült, 16 050 forintot ért pénteken záráskor. A Magyar Telekom ugyancsak gyengült, 2,54 százalékkal, így 307 forinton zárta a hetet. A Richter-részvények értéke 1,09 százalékkal 3700 forintra emelkedett. Az Egis jelentősen, 6,99 százalékkal gyengülve 20 000 forinton fejezte be a hetet. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 2,63 százalékkal, 26,60 ponttal 983,07 pontra csökkent.

Ön is szívesen keresne az indexváltozásokon?

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.