Sötét mód ikon
2026 július 23
Nagy Márton szavai nem hatották meg a forintot

Nagy Márton szavai nem hatották meg a forintot

Nem okozott nagy meglepetést

Nagy Márton reggel 8 órakor kezdődött budapesti háttérbeszélgetésének kezdetekor az euró 311,64 dolláron állt, majd mintegy háromnegyed órával később a forint 310,51-re erősödött. Fél 11-kor az euró 311,26 forintot, délután fél 1-kor 310,70 forintot ért.

Kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 15 bázisponttal 1,05 százalékra vitte le az alapkamatot. A múlt héten a Reuters által megkérdezett elemzők medián véleménye szerint az alapkamat a következő hónapokban 0,75 százalékra csökkenhet, majd ezen a szinten áll az év végéig.

Ezt mondta az MNB-alelnök

Túlzóak a kamatcsökkentési ciklus aljával kapcsolatos piaci várakozások, a jegybank ezt enyhíteni akarja; az MNB nem az ideálisan legalacsonyabb kamatszintet akarja elérni, hanem azt, amely 2018 közepéig fenntartható  – mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke csütörtökön, Budapesten egy háttérbeszélgetésen.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Felidézte, hogy a kamatcsökkentési ciklus elején – a májusi és a júniusi kamatdöntő ülésre célozva – már kérdésnek nevezte, hogy lesz-e harmadik vagy esetleg negyedik lépés. A gazdaság élénkülését a jegybanki és egyre inkább a kormányzati intézkedések támogatják, a fiskális politika átveszi az ösztönző szerepet.

Hozzátette, hogy a monetáris politika sok mindent megtett a gazdaság élénkítésére. A jövő évi költségvetési tervezetben szereplő, 2,4 százalékra megemelt hiánycél gazdasági ösztönző hatása nem elhanyagolható.

Ha a költségvetési politika lazább, akkor a monetáris politikának nem kell olyan lazának lenni – jegyezte meg a jegybank alelnöke. Úgy fogalmazott, az első két hónap alapján „probléma van a bérdinamikával”, növeli az inflációs kockázatokat, hogy akár 5 százalék is lehet idén a versenyszférában a bérnövekedés, ami magasabb a márciusi előrejelzésnél. A nagy volatilitást mutató élelmiszerárak is óvatosságra késztetnek – jegyezte meg. Az áfacsökkentésnek, ha nincs másodkörös hatása, egyszer jelentkezik, ezen „át lehet nézni” infláció szempontjából. A jegybank számára az a nehéz, hogy vannak olyan tételek, amik mesterségesen alacsonyan tartják az inflációt, mint a rezsicsökkentés és az áfacsökkentés.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.