2025 május 19

Nagy bajba kerülhet Horvátország

Komoly a helyzet

A kormányfő a tárgyalást követő sajtótájékoztatón kijelentette: a helyzet komoly, mert négy év telt el anélkül, hogy a volt szociáldemokrata kormány végrehajtotta volna a szükséges reformokat, amelyekről ugyanakkor azt állította, hogy bevezették, ennek eredménye azonban nem látszik.

A kormányfő a biztossal ismertette kormánya gazdasági irányelveit, amely szerint visszaszorítanák az államadósságot, növelnék a befektetéseket, csökkentenék a hiányt és a munkanélküliséget, valamint konkrét reformokat vezetnének be.

Még nem volt rá példa

Valdis Dombrovskis a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy tavaly az EB makrogazdasági egyensúlytalanságot tárt fel Horvátország esetében, és hat ajánlást fogalmazott meg az egyensúlytalanság kiküszöbölése érdekében.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A kiigazítások a fiskális politikára, az egyedi fogyasztási szokásokra, a munkaerőpiac reformjára, a nyugdíjrendszer átalakítására, továbbá a korai nyugdíjazásokra és a parafiskális illetékre vonatkoztak – emlékeztetett. Ugyanakkor látható bizonyos mértékű előrehaladás a vállalatok fizetésképtelenségének kezelésében – húzta alá.

Néhány hét múlva hoz az EB döntést arról, hogy felügyeleti eljárást indít-e a Horvátországgal szemben – jelezte.

Dombrovskis utalt arra, hogy egy viszonylag új uniós gazdaságirányítást erősítő jogszabályról van szó. A felügyeleti eljárást a makrogazdasági egyensúlyhiányok megelőzésére és kiigazítására hozta létre az Európai Unió, és eddig még egy országra sem alkalmazták – mutatott rá.

A horvát kormány az idén a GDP 2,7 százalékára tervezi az államháztartás és 2,2 százalékra a központi költségvetés hiányát. Az irányelv kialakításában 2 százalékos idei gazdasági növekedéssel, két év defláció után pedig 0,1 százalékos inflációval számoltak.