Sötét mód ikon
2026 július 23
Motivátor Nagydíj: itthon is lehet vállalkozni

Motivátor Nagydíj: itthon is lehet vállalkozni

A világ első számú PC gyártója megtartotta rendhagyó sajtótájékoztatóját az Iskolában, amelynek keretén belül bejelentette legújabb táblagépeit és tehetségkutató pályázatát, a Motivátor Nagydíjat.

A Motivátor Nagydíj

sajtóreggelijén jelentette be a Lenovo magyarországi képviselete legújabb szakmai kezdeményezését, amellyel a fiatal pályakezdőket és egyetemistákat szólítják meg. A kampány legfőbb célja felhívni a figyelmet azokra a fiatalokra, akik egyedülálló motiváltsággal és szorgalommal rendelkeznek, akik nem félnek tenni és áldozatot hozni a sikerért, valamint megmutatni, hogy itthon is lehet karriert építeni és ügyesen vállalkozni.

A pályázatban

bármilyen felsőoktatási intézmény aktív hallgatója részt vehet, szakiránytól és évfolyamtól függetlenül, ezenkívül olyan 30 év alatti fiatalok részvételét is ösztönzi a Lenovo, akik szívesen együttműködnek egyetemistákkal. A Lenovo Motivátor Nagydíjra  a pályázók Magyarországon idén először Prezi-ben is feltölthetik nevezéseiket egy Facebook alkalmazáson keresztül.

A zsűri

A nyertes pályázatok elbírálását a Motivátor Nagydíj-ra felkért szakmai zsűri  végzi: Dr. Klinghammer István, felsőoktatásért felelős államtitkár, Halácsy Péter, a Prezi alapítója, Szép Fruzsina, a Sziget Kft. programigazgatója, Radnai Péter, a Kocka-ház ötletgazdája és a Chello Central Europe produkciós igazgatója, valamint Turcsán Tamás, független start-up tanácsadó, a SmartUp Kft. alapítója.

A Motivátor Nagydíj szakmai zsűrijének elnöke Lukács Anita, a Lenovo Magyarország ügyvezető igazgatója a következőképpen nyilatkozott a kezdeményezésről: „Már régóta szeretnénk itthon is megszólítani a „Those Who Do”, azaz az olyan tettre kész fiatalokat, akik a technológia segítségével álmokat, karrierterveket és remek ötleteket valósítanak meg. Reményeink szerint sok érdekes ötletet fogunk látni, amelyeket szakmai és anyagi támogatással valóra válthatunk.”

„Fontosnak érezzük, hogy Magyarországon az üzleti szférában is egyre több helyen jelenjen meg a fiatalok támogatása, mint célkitűzés. Szívesen állunk olyan kezdeményezések mellé, ahol az egyetemisták lehetőséget kapnak szakmai karrierjük építésében vagy vállalkozási terveik megvalósításában. Az ifjúságot nem motiválni kell, mert belülről jön a lelkesedésük, hanem utat kell nyitni az újító törekvésüknek, a hasznosítás vágyuknak, amit a környezetüknek, a családjuknak szeretnének felmutatni. Ami hiányzik a fiataloknak: az a visszajelzés, hogy észrevegyék, a publikálási lehetőség. Ez az a támogatás amit a Lenovo nyújt, a visszhang hatás, hogy tudják jó irányba mennek, vagy másik út is van.  Ha visszajelzést kap a korosztályától az nagyon pozitívan visszahat.”– tette hozzá Dr. Klinghammer István, Felsőoktatásért felelős államtitkár.

A kampányról

A kampányra minden 30 év alatti fiatal nevezhet egyedül vagy csapatban (max. 3 fős), ha a pályázók között minimum egy egyetemista jelen van. Pályázni szeptember 23-tól október 30-ig lehet.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.