A legdurvább eshetőség
De korántsem tűnik úgy, hogy itt meg fogunk állni. A következő 1-2 generációban akár 150 évig is élhetnek majd az emberek, nagyrészt a genomikai és biomérnöki áttöréseknek köszönhetően. Ez erős jóslatnak tűnhet, de nem árt megfontolni a legdurvább lehetőségeket is.
Nagyon gyakran a startupok, és úgy általában a vállalkozások valami újat próbálnak megteremteni. Ha figyelembe vesszük az alapvetően eltérő paradigmák lehetőségét, mint például a sokkal hosszabb emberi élettartam, akkor láthatjuk, hogy annál sokkal nagyobb innovációra van szükségünk, mint amin ma a cégek dolgoznak.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”100″]
Egy teljesen új szituáció
A hosszabb élettartam a társadalom minden szegmensét mélyen befolyásolja majd. A pénzpiacokon, az oktatásban, az egészségügyben, csak hogy néhányat megnevezzünk, mélyreható változások szükségesek, mivel a tőke drámaian meg fog nőni az időintervallumokkal együtt.
A mai pénzügyi modellek feltételezéseken alapulnak. Az egyik ilyen a jövedelemszerzési évek száma. Ma jelenleg a nyugdíj korhatár 65 év, illetve 40 évet munka után nyugdíjba vonulhatunk, míg az átlag életkor 75 év. Mivel egyre többen élik meg a 100 évet, a pénzügyi modellek nyomás alá kerülnek.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Egy példán keresztül könnyebb megérteni. Ha 25 évesen befektetsz akár csak 10 ezer forintot, akkor egyértelmű, hogy sokkal több lesz, ha ezt a pénzt nem 65 évesen veszed ki, hanem 125 évesen. Ha ezt beszorzod a több millió emberrel, akkor láthatod, hogy ehhez egy teljesen új pénzügyi rendszer kell új szolgáltatásokkal, hogy kezelni lehessen az exponenciálisan megnövő pénzösszegeket és a nagyobb időperiódusokat.
Ez arra fogja ösztönözni az embereket, hogy alternatívákat keressenek a beruházásaikban és a megtakarításaikban.
Oktatás és egészségügy
A másik fontos szegmens a társadalomban, amire hatással lesz a hosszabb élettartam, az az oktatás. Lejárt lemez lesz az életen át tartó munkahely. A jövő nemzedékeinek számos karrierje lehet majd, így az új képességek tanulásának igénye drámaian meg fog nőni. Az online kurzusok és a nanobizonyítványok egyre gyakoribbak lesznek, és egyre többen fognak karriertanácsadással foglalkozni.
Az orvosi és egészségügyi ágazatban is drámai változások jöhetnek. A technológiák, mint a személyre szabott génalapú terápiák és a regeneratív orvoslás új távlatokat fognak nyitni az emberi élet hosszúságában. Mivel az emberek tovább fognak élni és dolgozni, az egészségbiztosítás természete is meg fog változni. A biztosítók új eszközökkel fognak meggyőződni az előfizetők egészségéről.
Nem csak az előző szegmensek fognak gyökerestől megváltozni. A lakhatás, a közlekedés, a szórakozás, az energia, még a mezőgazdaság is gyors fejlődésnek indul.
Az állami és magánpiacoknak találkozniuk kell a nagyobb és öregebb társadalom szükségleteivel. A szükséges változtatásokat végrehajtani azonban nem lesz könnyű. Az elkövetkező két generáció érdekes út előtt áll.