2024 június 17

Milliárdokat mozgatott meg a Juncker-terv

Kétharmaddal túlfutottak

A brüsszeli testület tájékoztatása szerint a 2015-ben útjára indított beruházásösztönző intézkedéscsomag keretében a huszonnyolc tagországban eddig megvalósított beruházások értéke meghaladja a kétharmadát a kijelölt célnak. A Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság három év alatt, túlnyomórészt magántőke mozgósításával 315 milliárd euró értékű beruházás megvalósulását szeretné elérni.

A tervek szerint 240 milliárd eurót infrastruktúra-fejlesztésre és innovációra fordítanak, 75 milliárdot pedig a kis- és középvállalkozások (kkv) támogatására. Az EFSI felállítása óta eltelt időben jóváhagyott projektek végrehajtásához összesen mintegy 43 milliárd eurót ítéltek meg, ebből 33,7 milliárdot infrastruktúra-fejlesztésre, 10 milliárdot pedig a kkv-k támogatására.

Sok kkv is profitál belőle

A bizottság közlése szerint a beruházásokból körülbelül 445 ezer kis- és középvállalkozás fog profitálni. A Juncker-terv lényege, hogy az uniós büdzséből rendelkezésre bocsátott összegek segítségével olyan beruházások megvalósulását segítsék elő a multiplikátorhatást kihasználva, amelyeket a magánszektor gazdasági alapon esetleg túl kockázatosnak ítélne, de ilyen ösztönzővel mégis hajlandó belevágni a megvalósításba.

Az Európai Bizottság tavaly javaslatot tett a beruházási program élettartamának és tőkeerejének megduplázására, amellyel a tervek szerint 2020-ig legkevesebb 500 milliárd eurót tudnának majd mozgósítani, 2022-ig pedig 630 milliárd eurót.