2024 március 28

Megvannak az Air France-KLM és az Airbus eredményei

Az Airbus a január-júniusi időszakban 28,8 milliárd euró bevételt könyvelt el, az üzemi eredmény 17 százalékkal 1,8 milliárd euróra csökkent. Az adózott eredmény a pénzügyi manővereknek és akvizícióknak köszönhetően 16 százalékkal 1,7 milliárd euróra nőtt. Az adatok szerint a kereskedelmi géptípusok gyártására szakosodott üzletág nem tudta növelni az árbevételt, az üzemi eredménye pedig 70 százalékkal 421 millió euróra csökkent. Csökkent a helikoptergyártó és a védelmi üzletág pénzügyi teljesítménye is.

Elemzésében az Airbus azt írta, eredményét negatívan befolyásolták az A400M típusú katonai szállító gép, valamint az A350-es szélestörzsű utasszállító repülőgép programjában tapasztalható késések. További nehézséget okoz, hogy az A320-asok gyártása a beszállítói lánc akadozása miatt lelassult, a problémát az év végéig javítják ki.

Az első fél évben az Airbushoz 39,1 milliárd euró értékben futottak be megrendelések, szemben a tavalyi első fél évi 53,9 milliárd eurós rendeléssel. A rendelésállomány értéke jelenleg 978 milliárd euró.

Felemás féléven van túl az Air France-KLM

A csoport szerdán közzétett első féléves pénzügyi jelentése szerint az árbevétel 2,6 százalékkal 11,8 milliárd euróra csökkent, ugyanakkor a megfelelő kapacitáskezelés, és az egy utaskilométer előállítási költségének 8,5 százalékos csökkenése miatt az üzemi eredmény 218 millió euró nyereség lett, szemben a tavalyi 238 millió veszteséggel. Az Air France-KLM adózott eredménye az első félév végén 24 millió euró veszteség volt, amely 407 millió eurós javulást jelent az előző évi 431 milliós veszteséghez képest.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]

A személyszállítási üzletág a terrorizmus és a sztrájkok miatt 2,6 százalékkal kevesebb árbevételt generált, de az üzemi eredmény így is 431 millió euróval jobb lett és 319 millió euró nyereséggel zárt. Javult az eredménye, de veszteséges maradt a légiáru-szállítási üzletág, valamint a Transavia diszkont leányvállalat. A jelentés szerint a második negyedévben csak a kerozinköltségek közel félmilliárd euróval csökkentek az alacsony üzemanyagár miatt, és a csoport eladósodottsága is csökkent 300 millió euróval.

Sztrájkkal küzd az Air France

Járatainak több mint 20 százalékát törli csütörtökön az Air France légitársaság az utaskísérők sztrájkja miatt. 

Az egyhetes munkabeszüntetés első napján, szerdán a járatok 87 százaléka közlekedik, és délelőtt nem volt fennakadás a párizsi repülőtereken. A hosszú távú járatok 92 százaléka, a Charles de Gaulle repülőtérről induló vagy oda érkező európai járatok több mint 80 százaléka, a belföldi járatoknak pedig a 90 százaléka a tervek szerint közlekedett.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Csütörtökre a légi utaskísérők 36 százaléka jelentette be, hogy csatlakozik a munkabeszüntetéshez. Így a tervek szerint az interkontinentális járatok több mint 90 százaléka, az európai járatok több mint 70 százaléka, a belföldi járatoknak pedig több mint 80 százaléka indulhat útnak. Nem kizárt azonban, hogy a tervezetteken felül további járattörlések és késések lesznek.

Mi az ok?

A munkabeszüntetés oka, hogy a szakszervezeteknek és a vállalatnak nem sikerült megállapodniuk a béreket és a munkakövetelményeket is szabályozó kollektív szerződésről, amely októberben lejár. A munkáltató azt javasolta, hogy a megállapodást hosszabbítsák meg 17 hónappal. A szakszervezetek viszont azt szeretnék, ha az új megállapodás legalább három évre szólna.

A légitársaság becslése szerint a légi utaskísérők 35 százaléka fog sztrájkolni a nyári főszezonban, amikor is naponta átlagosan ezer Air France-járat közlekedik, 130-150 ezer utassal.

A múlt havi négynapos pilótasztrájk 40 millió eurójába került a francia légitársaságnak. A légi utaskísérők mostani, július 27. és augusztus 2. közötti munkabeszüntetése ennél is nagyobb költségeket, több tízmillió eurós veszteséget okoz majd.