
Megtorpantak az európai tőzsdék
Inkább emelkedés
Az európai kereskedési idő végén a nem hivatalos adatok szerint a frankfurti DAX index 0,75 százalék emelkedést, a londoni FTSE-100 index 0,06 százalék veszteséget, a párizsi CAC-40 index 0,47 százalék emelkedést mutatott.
A legjelentősebb euróövezeti vállalatok részvényeit követő EuroStoxx50 index 0,99 százalék, a nagy európai vállalatok részvényeit tartalmazó FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,58 százalék nyereséget ért el a kereskedés végére.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 423,27 pontos, 1,79 százalékos emelkedéssel, 24 094,22 ponton zárt szerdán.
Kedden egyhavi csúcspontra emelkedtek az árfolyamok a vezető nyugat-európai tőzsdéken.
Így mozgott az olajár
Az olaj ára az európai tőzsdék zárásakor már magasabban állt a nap eleji szintnél, a Brent nyersolaj 0,68 százalék, a WTI nyersolaj 0,78 százalék nyereséget ért el a globális kereskedelemben hordónként 37,06 és 34,67 dolláros jegyzésen.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Az olajár előzőleg csökkent napközben az amerikai készletadatok hatására. Az American Petroleum Institute közölte, hogy az amerikai olajkészletek a várakozásokat háromszorosan meghaladó mértékben, 9,9 millió hordóval emelkedtek a múlt héten. A készletek elérték az 507,6 millió hordót, 1930 óta először emelkedtek 500 millió hordó fölé. A WTI nyersolaj ára kora délután még egy százalék, a Brent nyersolajé 0,2 százalék veszteséget mutatott.
Az európai tőzsdék zárásakor az arany ára a globális kereskedelemben 0,65 százalékkal állt magasabban, 1238,80 dolláros jegyzésen unciánként. A dollár erősödött, az euró árfolyama 0,29 százalékkal 1,0835 dollárra gyengült.
Eközben a BÉT-en
A részvénypiac forgalma 15,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy közepes forgalom mellett, erős napot zárt a BÉT, a vezető részvények közül a Mol és a Richter emelkedett a leginkább, míg az OTP a legkevésbé. A szakértő szerint a piac a Moody’s Investors Service hitelminősítő pénteki döntésére fókuszál.
Móró Tamás arról is beszámolt, hogy erős munkaerőpiaci adat érkezett Amerikából, aminek hatására a dollár tovább erősödött, a deviza erősödése pedig a Molnak és a Richternek is jót tesz.
Kuti Ákos, az MKB Bank makroelemzője az M1 aktuális csatornán úgy fogalmazott: a Mol erősödésében fontos tényező az olajár folyamatos emelkedése. Az olajár javulása az olajcégek megítélését is pozitívan befolyásolja, hiszen az áresés miatt csökkent a cégek jövedelmezősége – tette hozzá.
Ez lett a nap végére
A Mol 500 forinttal, 3,52 százalékkal 14 700 forintra erősödött, 4,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,66 százalékkal 6075 forintra nőtt, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,45 százalékkal 439 forintra csökkent, forgalma 1,1 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 130 forinttal, 2,56 százalékkal 5210 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,6 milliárd forintot ért el.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1757,05 ponton zárt szerdán, ez 7,60 pontos, 0,43 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.