Sötét mód ikon
2026 július 22
Megtorpant a Richter – technikai elemzés

Megtorpant a Richter – technikai elemzés

15 perces

A Richter is emelkedéssel indította a keddi kereskedést, ezzel új napon belüli csúcsot tudott elérni 5960 megközelítésével. Aztán itt is eljött a pihenő, napon belül korrigált az árfolyam, végül 5916-nál jött a zárás. Ezzel érdemben nem változott a papír árfolyama a hétfői záráshoz képest. most azonban a pihenőé lehet a főszerep. Itt is érdemes említést tenni az első támaszokról lefelé. Az 5800-as szint és az itt húzódó emelkedő trendvonal jelentik az első komolyabb mankót, de 5700-nál is találhat menedékre mélyebb leszúrás esetén az árfolyam. 5700 alatt már komolyabb korrekció következhet, 5500 felé is megnyílhat az út lefelé. Mi azonban bízunk még a papír erejében, ami megtarthatja a lokális csúcs közelében, itt erőt gyűjtve készülhet a 6000 fölé kerülésre a folytatásban.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]

Napi

Napon belül tudott csak emelkedni a gyógyszergyártó árfolyama, 6000 érintése egyelőre nem is sikerült, az RSI túlvett zónánál tartózkodása pedig továbbra is jelenthet visszatartó erőt. A tegnapi gyertya lehet az első jele az elbizonytalanodásnak, amire ha ma érkezik megerősítés, akkor számíthatunk némi korrekcióra is. Az előző héten látott pihenőhöz hasonló konszolidáció is következhet, amivel hamarabb nyújtózkodhat újra fölfelé az árfolyam. Fontos támaszszint lefelé az 5650-5700-as zóna.

Heti

Újabb emelkedéssel töltött héten van túl a Richter árfolyama, az 5800-as értéket is sikerült érinteni az elmúlt napokban. A hetes grafikonon nem látható fordulós jelzés, így még jöhet további kísérlet a mindenkori csúcs megközelítésére a folytatásban. Fordulás és komolyabb gyengülés esetén az 5200-5300-as zóna erős támaszszint, míg az új csúcsra kerüléssel először érkezne 6000 fölé az árfolyam.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.