Sötét mód ikon
2026 július 23
Megnyitották az új bécsi főpályaudvart

Megnyitották az új bécsi főpályaudvart

Az állomáson egyelőre csak regionális vasúti járatok és az elővárosi vasút járatai állnak meg. A nagyszabású építkezés még távolról sincs készen, teljes átadását 2014 végére tervezik.

Míg elődei vasútvonalak végpontjai – úgynevezett fejpályaudvarok – voltak, az új főpályaudvar elsősorban áthaladó forgalom lebonyolítására szolgál majd. Jelentős európai közlekedési csomópontnak szánják, amely az eddiginél nagyobb befogadóképességű észak-déli és kelet-nyugati vasúti csomóponttá avatja az osztrák fővárost.

Az osztrák vasút (ÖBB) korábbi tájékoztatása szerint a központi pályaudvar megépítésével egy órával, ötórásra csökken majd például az utazási idő a Salzburg-Budapest közvetlen járaton.

Az ötven hektár alapterületű új vasútállomás az egykori Déli és a Keleti pályaudvar területén épül fel. Az állomáson száz üzletet befogadó bevásárlóközpont, közvetlen közelében ötezer lakás és 550 ezer négyzetméternyi irodahelyiség, valamint iskolák és óvodák létesülnek.

A beruházás teljes összege négymilliárd euró. Ebből közvetlenül a vasúti infrastruktúrára mintegy egymilliárd eurót költöttek.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.