A közlemény szerint az egyeztetést a bankszövetség és az NGM munkatársai hétfőn folytatják. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján jelntette be, hogy a kormánypárt javaslatot nyújt be a parlamentnek a Quaestor-csoport károsultjainak kártalanítására.
Fizet a Beva
A Beva igazgatósága – az MNB kezdeményezésére – 2015. április 10-i ülésén döntést hozott arról, hogy kártalanítja a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. fiktív kötvénnyel rendelkező befektetőit – tájékoztatott a szervezet közleményben.
A javaslat szerint egy követeléskezelő alapot állítanak fel, és ezen keresztül a Quaestor minden károsultját 30 millió forint erejéig kártalanítják. A követeléskezelő alapba bekerülne a Quaestor-ügy károsultjainak összes kötvénye, és a Befektetővédelmi Alap (Beva) is befizetné oda azokat az összegeket, amelyeket megítél a károsultaknak. A Beva befizetését a befektetési vállalkozások piacának – brókercégeknek és befektetési cégeknek – kellene kiegészítenie, cserébe ők kapnák a Quaestor felszámolásából keletkező vagyont. Utóbbi szektornak ezt a kiegészítést a jegybank hitelnyújtással megelőlegezné, e kölcsönt pedig tíz év alatt kellene visszafizetni – ismertette Rogán Antal. Hozzátette, hogy a javaslatot várhatóan pénteken este nyújtják be a parlamentnek.
A pénzügyi szektort érintően egy másik törvényjavaslat is a parlament elé kerülhet pénteken, erről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszélt egy tévéműsorban. A pénzügyi törvényjavaslat csomag erősíteni kívánja a felügyeleti jogosítványokat a befektetési vállalkozások megfelelő ellenőrzése érdekében.