Sötét mód ikon
2026 július 23
Megjöttek a részletes számok a magyar iparról

Megjöttek a részletes számok a magyar iparról

Novemberhez képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás decemberben 1,7 százalékkal csökkent, ez szintén megegyezik az első becsléssel. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint tavaly decemberben 4,6 százalékkal nőtt a termelés 2013 azonos hónapjához mérve.  A múlt év egészében az ipari kibocsátás 7,6 százalékkal haladta meg az előző évit.

2014-ben az ipari termelés motorja a járműgyártás volt

A teljes ipari termelés volumene 7,6%-kal haladta meg a 2013. év szintjét (akkor 1,1%-os volt a növekedés). 2014 folyamán az ipari kibocsátást két eltérő dinamikájú félév alakította: a második félévben a növekedési ütem lassult, mintegy kétharmada volt az első félévinek. A legnagyobb mértékű bővülést júliusban (12,2%), a legkisebbet augusztusban (0,5%) mérte a KSH.

2014 decemberében a feldolgozóipar tizenhárom alága közül tízben termelésbővülést, háromban 2,1 és 19,6% közötti volumencsökkenést mértünk az előző év azonos hónapjához képest. A jelentősebb súlyú alágak közül a feldolgozóipari termelés több mint egynegyedét képviselő járműgyártás kibocsátása 11,1%-kal bővült. Az iparágon belül az alkatrészgyártás szakágazatainak növekedési üteme gyorsult, a közúti gépjármű gyártásáé lassult.

A második legnagyobb súlyú alág, a feldolgozóipari termelésből több mint 12%-kal részesülő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 4,1%-kal nőtt. Mind a hazai, mind a külpiaci eladások növekedtek. A feldolgozóipari rangsorban a harmadik helyre lépett decemberben a feldolgozóipari termelés 11%-át adó gép, gépi berendezés gyártása, amely az alágak közül a legnagyobb mértékben, 23,7%-kal bővült, nagyrészt a motor, turbina gyártása szakágazat kiemelkedő exportteljesítményének eredményeként. A szintén 11%-os súlyt képviselő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának volumene 12,1%-kal meghaladta egy évvel korábbit.

Az iparág két domináns szakágazatából a nagyobbik, híradás-technikai berendezés gyártásának teljesítménye 3,9%-kal visszaesett, míg a kisebbik, elektronikus fogyasztási cikkek gyártásáé kiugróan, 61,8%-kal emelkedett. Közel 20%-os növekedést regisztrált a KSH két közepes súlyú alágban: a vegyi anyag, termék (19,7%), valamint a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártásában (19,3%); mindkét alágban elsősorban a kivitel felfutása miatt. 2014 folyamán (egy hónap kivételével) bővült a kisebb súlyú villamos berendezés gyártása, decemberben 8,2%-kal.

Az alág szakágazatainak döntő többségében nőtt a termelés. Ötödik hónapja tart a visszaesés a közepes súlyú kokszgyártás, kőolaj-feldolgozásban: a kibocsátás decemberben az alágak közül a legnagyobb mértékben, 19,6%-kal maradt el az egy évvel korábbitól.

2014-ben az ipar nemzetgazdasági ágazatai közül a bányászat termelése 0,7%-kal mérséklődött az előző évihez viszonyítva (2013-ban 7,7%-os viszszaesést regisztráltak az elemzők). Az energiaipar kibocsátása 6,3%-kal kisebb volt az egy évvel korábbinál (akkor 4,7%-os volt a csökkenés üteme). A nemzetgazdasági ágon belül a legnagyobb súlyt, (mintegy 40%-ot) képviselő villamosenergia-termelés 3,8%-kal alacsonyabb volt, mint 2013-ban.

A feldolgozóipar is remekelt tavaly

A feldolgozóipari termelés volumene 2014 egészét tekintve 8,6%-kal nagyobb volt az előző évinél (2013-ban 1,4%-os növekedést regisztrált a KSH). A termelés szintje – amely folyó áron több mint 24 ezer milliárd forintot tett ki – minden hónapban meghaladta az előző évit, a legnagyobb mértékben júniusban (13,0%). 2014-ben a feldolgozóipar mind a 13 alágában növekedést mértek az elemzők. A legnagyobb súlyú alágak közül a járműgyártás kibocsátása nőtt az alágak közül a legjobban, 20,6%-kal, míg a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásáé 1,3%-kal. A két gépipari alágból a nagyobbik járműgyártás az év minden hónapjában növekedett (ebből öt hónapban 20% feletti, kettőben 30% feletti volt a bővülés), a kisebbik viszont három hónapban csökkent. 2014 folyamán az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártását mérsékelt bővülés jellemezte (4,8%), elsősorban az értékesítés több mint 60%-át kitevő hazai eladások élénkülésének köszönhetően; a kivitel csak kismértékben nőtt.

Éves szinten átlag alatti, közel azonos mértékű növekedést regisztráltunk két közepes súlyú alágban: a fémalapanyag és fémfeldolgozási termék (5,8%), valamint a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártásában (5,7%). A kisebb súlyú alágak közül a textília, ruházat, bőr és bőrtermék gyártásában volt jelentős, kétszámjegyű termelésbővülés (15,8%).

2014-ben az ipari export 9,8%-kal meghaladta az egy évvel korábbit (akkor éves szinten 4,4%-os volumenbővülést mértünk), a kivitel növekedési üteme az év második felében alacsonyabb volt, mint az elsőben.

Decemberben 11,1%-kal nőttek a külpiaci eladások

Az év egészét tekintve a teljes ipari értékesítés 60,8, a feldolgozóipari értékesítés 73,4%-a ment exportra. 2014-ben a feldolgozóipari export 9,9, decemberben 12,3%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az exportértékesítés közel felét a feldolgozóipar két alága adta. A feldolgozóipari export több mint egyharmadát képviselő járműgyártás exportvolumene éves szinten az alágak közül a legnagyobb mértékben, 20,5%-kal nőtt. Július volt a tetőpont, amikor az iparág kivitele 32%-kal bővült. A második legnagyobb alág, a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának exportértékesítése 2014-ben hullámzó teljesítményt nyújtott: a volumen éves szinten 1,8%-kal emelkedett. Az exportdinamikát tekintve januárban volt a mélypont (–12,4%), decemberben a csúcs (+14,8%).

A belföldi értékesítés is magasabb lett

Az ipar belföldi értékesítése 2014-ben 1,1, decemberben 0,9%-kal nőtt 2013 azonos időszakához viszonyítva. A feldolgozóipar hazai eladásai az év egészét tekintve 5,0, decemberben 6,1%-kal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. Az előző évi visszaesés (–2,8%) után 2014-ben a feldolgozóipar legnagyobb alága, a belföldi értékesítés több mint 26%-át adó élelmiszer, ital és dohánytermék gyártás hazai eladásai 4,6%-kal nőttek. A feldolgozóipar hazai értékesítésének közel 17%-át képviselő kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás belföldi eladásaiban folytatódott a 2009 óta tartó visszaesés: 2014-ben 0,6%-kal mérséklődött a volumen. Az előző évi 7,3%-os csökkenés után a feldolgozóipar hazai eladásaiból több mint 10%-kal részesülő harmadik legnagyobb alág, a fémalapanyag és fémfeldolgozási termékek hazai eladásai 2014-ben jelentősen, 12,4%-kal emelkedtek.

Jóval több új rendelés futott be

2014 decemberében a megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelése 14,2%-kal nőtt 2013 azonos hónapjához képest. Az új belföldi rendelések 2,1, az új exportrendelések 15,2%-kal emelkedtek. Az összes rendelésállomány 18,8%-kal meghaladta a 2013. decemberit. Az egy alkalmazásban állóra jutó ipari termelés 2014. évi 5,1%-os bővülése – 2013-hoz viszonyítva – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások körében 2,5%-os létszámnövekedés mellett következett be. 2014-ben Magyarország minden régiójában nőtt az ipari termelés az előző évihez képest. A legnagyobb mértékben Nyugat-Dunántúlon (17,5%), a többi régióban 0,3 és 16,2% között bővült a termelés volumene.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.