Sötét mód ikon
2026 július 23
Megjelent az Új gyakornoki program pályázati felhívás

Megjelent az Új gyakornoki program pályázati felhívás

Az új program szintén az Ifjúsági Garancia rendszer részeként valósul meg, a korábbi Gyakornoki program pályakezdők támogatására című felhívás tapasztalataira épülve egyszerűsített költségelszámolás alkalmazásával biztosítja a jövőben a szakképzésből kilépő fiatalok munkatapasztalathoz jutását és a támogatás aktív és hatékony felhasználását – emelte ki az államtitkár. Az Új gyakornoki program a vállalkozás statisztikai létszámának növelésével együtt járó, azaz új státusz betöltését eredményező foglalkoztatás esetén bér- és járuléktámogatást nyújt a vállalkozások számára a gyakornok – legfeljebb 6 ember – foglalkoztatásához, valamint a vállalati gyakornoki kapcsolattartói – két gyakornokonként maximum 1 ember – tevékenység ellátásához kapcsolódóan hat hónapon keresztül.

Lehetőséget teremt továbbá megváltozott munkaképességű gyakornok foglalkoztatása esetén a munkavégzés segítésével foglalkozó személy – 1 fő – foglalkozatására. A felhívás biztosítja a gyakornoki munkavégzéshez szükséges feltételek kialakítását is, amelynek költségei egyszerűsített költségelszámolás keretében a gyakornok és a vállalati gyakornoki kapcsolattartó személyi jellegű ráfordításainak 40 százalékos mértékéig elszámolhatók – ismertette Rákossy Balázs. A konstrukció keretében várhatóan 12 000 gyakornok foglalkoztatása valósul meg – ismertette az államtitkár. Hozzátette: a támogatási kérelmeket november 26. 10 órától lehet benyújtani.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.