A Magyar Nemzeti Bank (MNB), az intézmény témában kiadott közleménye szerint az elmúlt időszakban – korábbi bejelentésének megfelelően – újabb pénzügyi szervezeteknél folytatott le fogyasztóvédelmi vizsgálatot arra vonatkozóan, hogy az érintett piaci szereplők 2012. január 1-je és 2014. április 25-e közt a jogszabályokkal összhangban változtattak-e egyoldalúan konstrukcióik díjain, jutalékain vagy költségein. A kiadott dokumentum emlékeztetett arra, hogy a jegybank a jogszerűtlen módosítások miatt 35 pénzügyi szervezetre összesen közel 1,2 milliárd forint bírságot szabott ki 2014 márciusában.
10 bankot marasztaltak el
Az MNB a díj- és költségemelkedés témakörében elmúlt időszakban lezárt vizsgálatai során 10 pénzügyi szervezet esetében állapított meg jogsértést – derül ki a jegybank ma publikált határozataiból.
Mindezek nyomán az MNB 10 pénzügyi szervezet számára tiltotta meg a jogsértő magatartás folytatását, összességében 71,75 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki számukra, s közülük 9 szolgáltatót kötelezett a jogsértően elvont díjtöbblet fogyasztóknak történő visszafizetésére is.
Egy esetben nem kötelezte az MNB visszafizetésre a szolgáltatót, mivel a vizsgálat időtartama alatt már igazoltan teljesítette a visszafizetést. Az egységes elvek szerint meghatározott bírságösszegeknél a jegybank ezúttal is figyelembe vette a jogsértés súlyát, fogyasztókra gyakorolt hatását, gyakoriságát, a jogsértő díjak és tranzakciók számát, illetve az azokkal sújtott fogyasztói kör nagyságát is.
Jogsértések
1) hiányzott a díjmódosításra lehetőséget adó, meghirdetett ok-lista a szerződésben, üzletszabályzatban vagy az általános szerződési feltételekben;
2) a kedvezőtlen szerződésmódosítást annak hatályba lépése előtt kevesebb, mint 2 hónappal hirdették meg;
3) a kedvezőtlen szerződésmódosítás hatályba lépése előtt 2 hónappal nem tájékoztatták a fogyasztókat ingyenes felmondási jogukról;
4) elmulasztották közölni az ügyfelekkel a díjmódosítás okát;
5) az egyoldalú kedvezőtlen szerződésmódosítás új díjfajta bevezetésével történt;
6) korábbi „díjmentes, ingyenes, 0 forintos” tranzakciót tettek fizetendővé, ami szintén új díj bevezetését jelenti;
7) megváltoztatták a díjszámítás módját.
A korábbi időszakhoz képest több esetben alacsonyabb bírságtételek oka, hogy a jogsértések kisebb intézményekhez köthető, amelyek részben inkább vállalati bankolással foglalkoznak, így egyenként kevesebb fogyasztót érintettek, akiktől kisebb mértékű díjat is vontak el jogszerűtlenül.
Ugyanakkor 10 intézmény esetében a vizsgált időszakban vagy nem történt díjemelés, vagy a díjemelés végrehajtásának módja megfelelt a hatályos jogszabályi előírásoknak. Ezek a pénzintézetek a Magyar Cetelem Bank Zrt., a Merkantil Váltó és Vagyonbefektető Bank Zrt., a Porsche Bank Hungaria Zrt., a Sberbank Magyarország Zrt., a Banif Plus Bank Zrt., a KDB Bank Európa Zrt., a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt., a UniCredit Bank Hungary Zrt., a Somogy Takarékszövetkezet és a Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet voltak.
Több mint 3 milliárdot utaltak vissza a bankok
Mint ismeretes, a márciusban intézkedéssel sújtott pénzügyi szolgáltatóknak 2014. június 15-ig kellett összesíteniük és jelenteniük a jegybank felé, hogy mekkora mértékű jogosulatlanul elvont díjat fizettek vissza jelenlegi és a vizsgálat időszakában velük kapcsolatban álló korábbi ügyfeleiknek.
Az MNB összesítése szerint a visszafizetésre kötelezett 33 pénzügyi szervezet közül 27 pénzügyi szervezet összességében mintegy 3,12 milliárd forintnyi összeget térített vissza közel 800 ezer fogyasztónak. Eszerint a jegybanki intézkedéseknek köszönhetően egy lakossági fogyasztó átlagosan közel 4 ezer forint jogosulatlanul elvont díjat kapott vissza. Hat további pénzügyi szervezet – közöttük jelentős piaci szereplők – esetében ugyanakkor a szolgáltatók által kezdeményezett bírósági eljárás felfüggesztette a díjvisszafizetések végrehajtását. E fogyasztók akkor kaphatják vissza pénzüket, ha a bírói testületek ítéletei is megerősítik az MNB határozatainak jogszerűségét – áll a jegybank témában kiadott közleményében.