Sötét mód ikon
2026 július 23
Megérkezett a tél a Tisza-tóra

Megérkezett a tél a Tisza-tóra

A szakember tájékoztatása szerint a 124 négyzetkilométer felületű síkvidéki tározó vízszintjének változtatását az indokolja, hogy a téli időszakban a nyári magasabb vízszint fenntartása árvízvédelmi szempontból nagyobb kockázatot jelent.

tisza-to2Jégtakaró kialakulása után ugyanis egy esetleges árhullám érkeztével a felszakadó jégtömeg veszélyeztetné a védőtöltéseket, az erdőállományt, a turisztikai infrastruktúrát, sőt a kiskörei vízlépcső berendezéseit is.

A hasznosításában érdekelt szervezetekkel egyetértésben a tó téli üzemrendre átállását az elmúlt évben alkalmazott kétlépcsős módszerrel végezték. Ennek megfelelően a tározó leeresztése október 27-én kezdődött, és az alacsonyabb, 560 centiméteres vízállást november 17-re érték el. Három nappal később indult a napi 5 centiméteres ütemű duzzasztás a magasabb, 620 centiméteres téli vízszintre, amely november végére fejeződött be. Az ürítés és töltés során a vízállás egy centiméteres változása egymillió köbméter víztömeg mozgásával jár együtt.

A kétlépcsős vízszint-kombináció mellett a halak biztonságosabb vermelése érdekében döntöttek a halászati hasznosító Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. kérésére. Az első lépcsőben végrehajtott nagyobb mértékű vízszintcsökkentés után ugyanis a halak a sekélyebb részekről a mélyebb vizekbe vándorolnak, ahol a télen fellépő oxigénhiány kisebb veszélyt rejt számukra.

A Kötivizig munkatársai a halászati hasznosító és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság dolgozóival közösen ezen a télen is laboratóriumi vizsgálatokkal, terepi bejárásokkal kísérik figyelemmel a Tisza-tó életét – jelezte Horváth Béla.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.