Közös célok
A BÉT stratégiájának kiemelt célja, hogy a hazai pénz- és tőkepiac központi szereplőjeként aktív szerepet vállaljon a lakosság pénzügyi ismereteinek fejlesztésében. Ennek szellemében kötött együttműködési megállapodást a Pénziránytű Alapítvánnyal, azzal a céllal, hogy a két szervezet a jövőben még szorosabbra fűzze együttműködését a középiskolás korosztály pénzügyi kultúráját, befektetői tudatosságát fejlesztő tevékenységei során.
A közös célok között szerepel a tőzsdei ismeretek szélesítése is, így a tervek szerint a Pénz7 rendezvény keretében jövő tavasszal nagyszabású tőzsdejáték indul majd a fiatalok számára – áll a közleményben.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]
„A Budapesti Értéktőzsde a Pénziránytű Alapítvánnyal közösen a 14-18 évesekhez szeretné közelebb hozni, és a mindennapi tudásuk részévé tenni az alapvető megtakarítási, befektetési és tőzsdei ismereteket.”
„Azt gondoljuk, hogy érdemes minél korábban lerakni az alapokat, hiszen a fiatalkorban megszilárdított pénzügyi ismeretek stabil hátteret adnak egy későbbi, megfelelő pénzügyi döntés meghozatalához” – mondta el az együttműködés kapcsán Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Ingyenes oktatást is tartanak
„A Pénziránytű Alapítvány megalakulása óta számos programot indított a lakosság pénzügyi tájékozottságának és tudatosságának fejlesztése érdekében. Célunk, hogy az egyének és családok kellően tájékozottak legyenek, és körültekintően kezeljék az életük során adódó pénzügyi helyzeteket.”
„Meggyőződésünk, hogy a pénzügyi öngondoskodás, valamint az egyéni felelősségvállalás képessége leginkább fiatal korban sajátítható el. Ezért is tartjuk fontosnak a BÉT-tel való együttműködést, és kezeljük kiemelt célcsoportként az általános és a középiskolás diákokat.” – mondta Merényi Zsuzsanna, a Pénziránytű Alapítvány oktatási igazgatója.
Az együttműködési megállapodás tovább segíti a tőkepiac fejlesztésével kapcsolatban kitűzött célok elérését. A tőzsdével kapcsolatos lakossági oktatás ugyanis fontos összetevője a tőkepiac növekedésének, amely iránt a BÉT tulajdonosa (a Magyar Nemzeti Bank) és a Kormány egyaránt kifejezte elkötelezettségét.
A BÉT ezeknek a céloknak megfelelően, az év elején elfogadott stratégiája alapján indította újra szeptemberben a lakossági befektetők számára ingyenes oktatási sorozatát, a BÉT Akadémiát, valamint kötött most együttműködési megállapodást az Alapítvánnyal is.