2024 március 28

Még mindig betegeskedik II. Erzsébet

II. Erzsébet királynő, aki az idén tölti be 87. életévét, a múlt héten egynapos kórházi kezelésre szorult heveny emésztőszervi fertőzéses tünetek miatt. A VII. Eduárdról elnevezett londoni kórházat már múlt hétfőn elhagyhatta, de múlt heti programjait – köztük hivatalos olaszországi látogatását – teljes egészében törölték.

A Buckingham-palota – az első számú londoni királyi rezidencia – hétfőn váratlanul bejelentette, hogy az idős uralkodó orvosai javaslatára lemondta részvételét a Nemzetközösség napja alkalmából a londoni Westminster-apátságban rendezett aznapi ceremónián is.

A palota szóvivőjének közleménye alig burkolt utalást tartalmazott a királynő esetleges elhúzódó gyengélkedésére, a nyilatkozat szerint ugyanis az uralkodó „reméli”, hogy az e héten esedékes hivatalos programok „bizonyos részét” teljesíteni tudja.

Az udvar illetékesei hangsúlyozták ugyanakkor, hogy semmiféle súlyos betegségről nincs szó, és a királynő állapota nem ad okot „ijedelemre”. A Buckingham-palota a múlt heti kórházi kezeléssel kapcsolatban is azt közölte, hogy pusztán elővigyázatosságról van szó, a királynő a fertőzés tüneteitől eltekintve jó egészségnek örvend.

Az első hivatalos bejelentés kétnapos kórházi tartózkodást valószínűsített, az uralkodó azonban 24 óra elteltével távozhatott a királyi család házi kórházának számító intézményből.

II. Erzsébet királynő idős kora ellenére valóban kiváló egészségi állapotáról közismert; legutóbb éppen tíz éve szorult kórházi kezelésre egy kisebb térdműtét miatt. Férjét, az idén 92 esztendős Fülöp herceget ugyanakkor az utóbbi egy évben háromszor is kórházba kellett szállítani. A legnagyobb riadalmat 2011 karácsonyán okozta egy szívkoszorúér-elzáródás, amelyet katéteres beavatkozással és egy artériatágító betét beültetésével sikeresen megszüntettek.

Tavaly nyáron azonban az agg herceget heveny húgyúti fertőzés miatt kétszer is kórházba szállították, bár e betegségéből is gyorsan felépült.