Sötét mód ikon
2026 július 22
Még ingadozik az olaj

Még ingadozik az olaj

Szűk tartományban ingadozik az olaj

Irán olajügyi minisztere bejelentette, hogy készek diplomáciai lépések tenni annak érdekében, hogy megállítsák az olaj árának esését. Egyes piaci spekulációk szerint ez akár azt is jelentheti, hogy a kőolajexportáló országok szervezetének (OPEC) nagy kitermelői is felléphetnek az olaj árának védelmében.

Így mozdult az árfolyam

A múlt hét végére visszapattant az olaj jegyzése, de így is jelentős csökkenéssel zárta heti kereskedését. Az amerikai WTI olaj 3,6%-ot esett. Az árfolyam jelenleg 83-84 dolláros sávban mozog. A Brent olaj ára közel 5%-kal lett olcsóbb a múlt héten, a jegyzés a mai napon eddig 86-87 dollár közelében ingadozik.

A holnap kifutó novemberi szállítású WTI olaj árfolyama jelenleg 83,3 dollár körül ingadozik hordónként. A decemberi szállítású Brent olajjal 86,5 dolláron kereskednek.

Az OPEC november 27-én ül tárgyalóasztalhoz a jövő évi olajárakkal és kitermelési kvótákkal kapcsolatban. Az idő előtti fellépést támaszthatja alá, hogy Kuvait és Szaúd-Arábia közösen üzemeltetett olajmezejénél felfüggesztették a nyersolaj termelését, igaz, környezeti problémákra hivatkozva. A platform napi 300 ezer hordós kapacitással üzemel átlagosan. A spekulációknak ugyanakkor még nincs jelentős árfolyamnövelő hatása, a konszenzus még egyáltalán nem biztos abban, hogy nem következik újabb áresés.

A fentebbi várakozásoknak ellentmondhat, hogy Irak, amely az OPEC második legnagyobb kitermelője, belső információk szerint a novemberi olajexport növelését tervező a basrahi terminálnál.

Emelkedéssel kezdte a hetet az arany

A múlt héten tapasztalt erőteljes eladói hullám után pénteken némiképp korrigálni tudtak a piacok, ugyanakkor a háttérben továbbra is fent maradtak világgazdasággal kapcsolatos aggodalmak. Hét éves csúcsra ugrott a Michigani Egyetem októberre vonatkozó előzetes fogyasztói hangulatindexe, ami időlegesen megnyugtatta a világgazdaság lassulásától, és annak az Egyesült Államokra kifejtett hatásaitól tartó befektetőket. Továbbra is kiemelt figyelmet kapnak majd a makrogazdasági adatok a héten, minden olyan statisztika növelhető a nemesfém menedékszerepét a piacokon, melyek a gazdasági teljesítmény romlására utalnak.

A spot arany árfolyama emelkedésnek indult ma, jelenleg már 1 242 dollár felett kereskednek vele unciánként.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.