Az autóipar továbbra is húzóágazat
Ürmössy Gergely, az Erste Bank elemzője szerint a februári adat megerősítette, hogy idén tovább folytatódhat az ipari termelés növekedése. Ennek elsődleges motorja a járműgyártás maradhat.
Az elemző szerint 2015-ben 6 százalékkal nőhet a kibocsátás, ha a január-februári trend folytatódik. Kitért arra, hogy a termelésnek nagyjából 30 százalékát adja az autóipar, de a többi alcsoportban is növekedés kezd kibontakozni. Ezek egyenlőre elmaradnak attól a szinttől, ami az ipar kiegyensúlyozott szerkezetét jelentené – jelezte. Az ipari rendelésállományon belül februrában az új rendelések állománya kissé csökkent éves összevetésben, de szerinte az egyszeri adatból nem kell messzemenő következtetést levonni.
Reakciók a KSH közleményére
2015 februárjában az ipari termelés volumene 5,8%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan indexszel. A termelés 2015 első két hónapjában 5,6%-kal magasabb volt, mint 2014 azonos időszakában.
Segíthet a belső kereslet javulása
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint tavaly összesen 7,6 százalékkal bővült az ipar kibocsátása, idén pedig egyes ágazatokban folytatódhat a kapacitások felfutása, illetve jobb kihasználása, így közel 7 százalékos ipari termelésnövekedésre számít.
Az újra emelkedő ipari bizalmi indexek, az új megrendelések és a rendelésállomány alakulása továbbra is élénk dinamikát támasztanak alá. Az év első hónapjaiban a Suzuki modellváltása adhat új lendületet, míg a kapacitások felfutása és további, új kapacitások üzembe helyezése, valamint a jelentősen bővülő feldolgozóipari beruházások miatt továbbra is az ipari termelés dinamikus bővülésére számít. A belső és külső kereslet javulása szintén az ipari termelés élénkülését támogathatja. Az év második felében pedig a tavalyi alacsony bázis miatt kissé élénkülhet az ipari termelés dinamikája – közölte.
Kincstári optimizmus a minisztériumban
Az NGM közleménye szerint az ágazat teljesítménye sorozatban 18. hónapja erősödik, és a további növekedést vetíti előre az is, hogy az összes rendelésállomány 20 százalékkal emelkedett egy év alatt. A bővülés kiegyensúlyozottságát számos tényező mutatja a tárca szerint: az ipari termelés majdnem minden régióban nőtt, a feldolgozóipar 13 alága közül tízben termelésbővülést mértek, emellett mind a hazai, mind a külföldi eladásai nőttek az ágazatnak.

Mint írták, a hazai ipar teljesítményén túl az elmúlt időszak kiemelkedő eredményei közé tartozik egyebek mellett a külkereskedelmi forgalom, a beruházások, a kiskereskedelem és az építőipar bővülése is. Az ipar teljesítménye nagymértékben támogatja a gazdasági növekedést, ezért a kormány célja továbbra is az, hogy a következő években tovább erősítse Magyarországon az ipari termelést, és aktív iparpolitikával, az újraiparosítás folytatásával támogassa a magyar gazdaság jó teljesítményét – olvasható a közleményben.