Sötét mód ikon
2026 július 22
Marad a szmog és a riasztási fokozat Budapesten

Marad a szmog és a riasztási fokozat Budapesten

Nyugat-Magyarország fellélegezhet

Az OKK térképe szerint az ország nyugati felében érdemben csökkent a légszennyezettség: ott maximum kifogásolt a levegő minősége. A legfrissebb mérési eredmények alapján csütörtökön Mosonmagyaróvár, Sopron, Szombathely, Veszprém, Várpalota, Székesfehérvár, Pécs, valamint az ország keleti felében Hernádszurdok már az elfogadható levegőminőséget jelző kék színnel szerepelt a térképen.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]

Hat településen továbbra is veszélyes a levegő: Szolnokon, Nyíregyházán, Miskolcon, Putnokon, Kazincbarcikán és Sajószentpéteren. Szintén hat település – Budapest, Szeged, Debrecen, Oszlár, Vác és Salgótarján – levegőjét csütörtökön is egészségtelennek minősítette az OKK.

Több településen már visszavonták vagy mérsékelték a korábban elrendelt szmogriadót. A Főpolgármesteri Hivatal csütörtökre virradóra azt közölte: Budapesten továbbra is indokolt a magas légszennyezettség miatti riasztási fokozat és az ahhoz tartozó gépjárműforgalmi korlátozások fenntartása.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat fővárosi légszennyezettségi előrejelzése szerint csütörtökön napközben akár jelentősen is javulhat a levegőminőség, de estétől ismét „határozott romlás” valószínűsíthető.

Az országos előrejelzés szerint a következő napokban ismét többfelé lehetnek mínusz 15 Celsius-fok alatt, akár mínusz 20 fok körüli minimumok, s folytatódik a borús, ködös idő. Erős szél továbbra sem várható, csak helyenként élénkülhet meg a légmozgás.

Marad a riasztási fokozat Budapesten

Továbbra is indokolt a magas légszennyezettség miatti riasztási fokozat és az ahhoz tartozó gépjárműforgalmi korlátozások fenntartása a fővárosban – közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökre virradóra. A tájékoztatás szerint szerdán – jelentős forgalomcsökkenés mellett – már kis mértékben javult a budapesti levegő minősége, ugyanakkor még nem teljesültek maradéktalanul a riasztási fokozat megszüntetésének feltételei.

Szerdán a 10 mérőpontból egy helyen, Csepel-Királyerdőben haladta meg a riasztási küszöbértéket a szálló por 24 órára számított átlagos koncentrációja; három helyen – a Széna téren, Kőbányán és a XV. kerületi Kőrakás parkban – pedig a szmogriadó alacsonyabb, tájékoztatási fokozata feletti szint alakult ki.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Kitértek arra is, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat éjjeli előrejelzése szerint noha csütörtökön napközben az egészségügyi határérték környékére csökkenhet a szálló por koncentráció, estétől újra romlás várható a levegőminőségben. A legfrissebb számítások szerint jövő hét kedden érkezhet egy erősebb front, csapadékkal és széllel, ami hosszabb időre véget vethet a szmogos időszaknak – írták.

A Főpolgármesteri Hivatal közleménye emlékeztetett arra, hogy továbbra is tilos Budapesten olyan gépjárművel közlekedni reggel 6 és este 10 óra között, amelynek forgalmi engedélyében a környezetvédelmi osztályt jelölő kód nullától négyesig terjed, vagy egyáltalán nem tartalmaz kódot. Az intézkedés nem vonatkozik az M0-s elkerülő út fővároson áthaladó szakaszaira, továbbá a Nagykovácsi és Remeteszőlős lakosainak közlekedését biztosító utakra.

A gépjárműforgalmat korlátozó intézkedések betartását a rendőrség ellenőrzi, a korlátozást megsértőkkel szemben legfeljebb 150 ezer forintos szabálysértési bírság szabható ki.

Közel 170 ezer autót tiltottak ki

A Belügyminisztérium nyilvántartása szerint Budapesten a forgalomban lévő személyautók 28 százaléka, 169 170 gépkocsi érintett a szmogriadó miatt elrendelt közlekedési korlátozásban.

Tarlós István főpolgármester a fővárosi levegőszennyezettség miatt hétfő reggel 6 órától rendelt el közlekedési korlátozást Budapest közigazgatási területén. Ennek értelmében tilos azzal a gépjárművel közlekedni, amelynek forgalmi engedélyében a környezetvédelmi osztályt jelölő kód 0; 1; 2; 3; 4, vagy amelynek forgalmi engedélye nem tartalmaz környezetvédelmi osztályt jelölő kódot. A forgalomkorlátozás – további hatósági intézkedésig – minden nap 6 órától 22 óráig tart.

A Belügyminisztérium csütörtökön közölte, hogy Budapesten a forgalomban lévő személygépkocsik száma 612 870, és a január 24-ei adatok szerint ebből 169 170-et érint a közlekedési korlátozás.

A BM tájékoztatása szerint Magyarországon 3 322 479 személygépkocsi van forgalomban, ebből 1 222 913 személyautónak olyan a környezetvédelmi besorolása, hogy nem közlekedhet szmogriadó esetén.

Olvasta már? Tarlósék olyat léptek szmog-ügyben, amit már régóta vártunk
A Fővárosi Közgyűlés szerda délután négy órától – a forgalmi engedély felmutatása mellett – ingyenessé tette a tömegközlekedést azoknak az autósoknak, akik a mostani szmogriadó idején nem használhatják járművüket a kedvezőtlen környezetvédelmi besorolás miatt.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.