Sötét mód ikon
2026 július 23
Már használhatják a gyorsvonatot az utasok

Már használhatják a gyorsvonatot az utasok

A Tokió és Oszaka között közlekedő N700A típusú vonat kényelmesebb üléseket és fejtámlákat kapott, a kocsik világításának korszerűsítésével pedig a korábbiaknál 20 százalékkal kevesebb áramot fogyaszt, mivel a hagyományos égőket LED-ekre cserélték benne. A környezettudatosság jegyében a székpárnák 100 százalékig újrahasznosítható anyagokból készültek.

A vonat végsebessége a korábbi verziókkal megegyező óránkénti 300 kilométer, ugyanakkor a továbbfejlesztett sebességvezérlő-rendszernek, illetve az erősebb fékeknek köszönhetően az új szerelvények minden pályaszakaszon képesek lesznek a lehető leggyorsabban közlekedni. Így a kanyarokban és az emelkedőkön jóval nagyobb sebességet érhetnek el az N700A-k, mint a korábbi modellek.

A 16 kocsiból álló szerelvény 1323 utast képes szállítani japán két legnagyobb városa között. A mintegy 400 kilométeres utat kevesebb mint két és fél óra alatt teszik meg a vonatok, amelyekre 14 ezer jenbe (31 ezer forint) kerül egy jegy.

A vonatokat üzemeltető JR Tokai társaság március végéig hat szerelvényt fog forgalomba állítani, amelyekre 66 milliárd jent költött. Ezeket további hét új vonat fogja követni.

A következő új, E6 típusú Sinkanzen márciusban fog forgalomba kerülni Tokió és az északi Akita városa között. A zajcsökkentés érdekében hétméteres „orral” rendelkező vonat a tervek szerint 320 kilométeres végsebességgel fog közlekedni.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.