Marian Jurecka hétfőn az uniós mezőgazdasági és halászati tanács ülésén ismertette kollégáival annak az összehasonlító vizsgálatnak az eredményeit, amelyet az általa vezetett tárca készíttetett öt – Ausztria, Csehország, Magyarország, Németország, Szlovákia – uniós országban.
A vizsgálat megerősítette, hogy más az azonos márkájú és csomagolású élelmiszerek minősége Nyugaton és Keleten. A problémára a visegrádi csoport országai már korábban felhívták az Európai Bizottság figyelmét. A V4-ek ezt diszkriminációnak minősítették.
„Elfogadhatatlan, hogy a vásárló az egyik országban rosszabb minőségű árut kapjon, mint a másikban, miközben a termékek csomagolása egyforma” – jelentette ki Jurecka.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Leszögezte, az uniós szakminiszterek most másképpen reagáltak, mint márciusban, amikor a téma szóba került. „Most egyetlen miniszter sem érvelt úgy, hogy ez nem probléma, és ezt a piacra kell hagyni, hogy megoldja. Érezhető volt a megoldást kereső igyekezet, s ez nagy pozitív előrelépés” – vélekedett a cseh agrárminiszter.
Kifejtette: kollégáinak elmondta, hogy az ügyet nem az egyes országoknak, hanem az egész EU-nak közösen kell megoldania. „Felszólítottam az Európai Bizottságot, hogy hozzon megfelelő intézkedéseket” – tette hozzá.
Vera Jourová, az Európai Bizottság fogyasztóvédelemért felelős cseh biztosa azt mondta, hogy a hétfői tanácskozáson az eltérő élelmiszerminőség létezésének problémáját senki sem utasította el, senki sem tagadta.
Jourová hangsúlyozta: közvetlenül az érintett gyártókkal és forgalmazókkal kíván tárgyalni a kérdés mielőbbi megoldásáról. Ugyanakkor az eddigieknél jobban kívánja tájékoztatni a tagállamok közvéleményét is.