Pozitív tapasztalat
Az esemény nyitásaként Ésik Róbert, a HIPA elnökének köszöntője után Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár osztotta meg gondolatait arról, hogy hogyan is válik Közép-Európa termelési központból mindinkább a kontinens egyik jelentős innovációs központjává.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”110″]
Ezt támasztja alá, hogy a résztvevők a magyar munkavállalókkal kapcsolatban kizárólag pozitív tapasztalatokkal rendelkeznek, sőt egyes, elsősorban mérnököket foglalkoztató vállalatok elmondása szerint egyre több, korábban külföldön munkát vállaló magyar tér haza, hiszen ugyanabban a munkakörben hazánkban már akár jobb életszínvonalat is tud biztosítani saját maga és családja számára, mint külföldön.
Ez a stratégia
A konferencián elhangzott előadásában Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár hangsúlyozta: 2010-től kezdődően a magyar kormány stratégiája szerint Magyarországot Európa egyik termelési központjává fejlesztettük, melynek érdekében a kontinens egyik leginkább befektetőbarát gazdasági környezetét hozta létre, többek között az új munka törvénykönyvével, valamint a német mintára bevezetett duális képzési rendszerrel.
A következő lépés a kutatás-fejlesztés támogatásával az Invented in Hungary-típusú beruházások ösztönzése, amelyet elősegítendő átalakítottuk az adórendszert, valamint új, a magasabb hozzáadott értéket előállító beruházások hazánkba vonzása érdekében új támogatási formákat vezettünk be.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Multis tapasztalat
Ezt követően előbb ’Positioning for a Post-Brexit World: How Central and Eastern Europe Stands to Gain’ címmel, panelbeszélgetés keretében osztották meg magyarországi tapasztalataikat a GE, a Citi, a és a McKinsey régiós és ágazati vezetői, majd két kiugró magyar start-up, az NNG és a Ustream alapítói az EY partnerével kiegészülve vitatták meg a technológiai iparág sajátosságait, lehetőségeit a régióban és különösképpen Magyarországon.
A rendezvény zárásaként Magyar Levente átadta a HIPA által alapított ’Chain Bridge Budapest Award’-ot, amelyet ezentúl minden évben egy olyan amerikai vállalatnak ítél oda a szakmai grémium, amely az elmúlt időszakban magyarországi beruházásaival és tevékenységével jelentősen hozzájárul hazánk gazdasági és társadalmi fejlődéséhez.